gyűlölet-bűncselekmények

Focimeccs (forrás: FTC Baráti Kör)

A rendőrség nem veszi figyelembe, hogy antiszemita előítélettől indíttatva bántalmazták a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét.

Megkezdődött hétfőn a Debreceni Törvényszéken annak az egerlövői férfinak a büntetőpere, aki tavaly Debrecenben homoszexualitása miatt gyilkolt meg egy embert - közölte az intézmény szóvivője az MTI-vel.

Az NKE Rendészettudományi Kar épülete

Egyesületünk is részt vesz a 2013. április 19-én tartandó, „A gyűlölet-bűncselekmények – elmélet és gyakorlat” c. konferencia szervezésében. 

Megjelenés dátuma: 
2013. március

Éves jelentés a Magyarországon 2012-ben elkövetett LMBT emberek elleni gyűlölet-bűncselekményekről.

2012. szeptember és 2013. október között a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodával és a Magyyar Helsinki Bizottsággal közösen lobbizunk egy gyűlölet-bűncselekmények elleni nemzeti stratégia és akcióterv elfogadásárt. Az előkészületi munkálatokat a CEE TRUST alapítvány támogatja.

Dátum: 
2012. november 14. (szerda)
Tilos Rádió
Megszólaló: 
Dombos Tamás

Egyesületünk munkatársa volt a vendége a Tilos Rádió Szappanopera helyett c. műsorának, amelyben a Háttér, a NEKI és a Helsinki Bizottság közös gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó projektje, és annak vidéki fórumai volt a téma.

Dátum: 
2012. november 9. (péntek) 10:00 - 19:00

Ez az oldal a 4. Radnóti Menet (2012.11.09. péntek) információs webhelye. FB regisztráció és bejelentkezés nélkül is olvasható.
Elérhetősége: http://www.facebook.com/events/194562224013579/

Dátum: 
2012. november 16. (péntek) 20:30 - 23:00

Tágra nyílt szemek [Eyes wide open / Einayim Petukhoth (eredeti cím)]
Megjelenés éve: 2008
Rendező: Haim Tabakman
Film hossza: 91 perc
Műfaj: Dráma
Szereplők: Zohar Shtrauss, Ran Danker és Tinkerbell
Díjak:

Szinopszis:

Nyílt fórumok vidéken a gyűlölet-bűncselekményekről - Miskolc
Nyílt fórumok vidéken a gyűlölet-bűncselekményekről

Három vidéki városban tartunk fórumokat a homofób és transzfób támadásokról most induló, gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó projektünk keretében. 

Hirdetés

Tartalom átvétel

Impresszum

© 2011-2013 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter@hatter.hu