diszkrimináció

Roberto Francisco Daniel atya

A brazil katolikus egyház kiközösített egy papot, aki nem volt hajlandó visszavonni a homoszexuálisokat támogató kijelentéseit. „Roberto Francisco Daniel atya többé nem celebrálhat misét, mert az egyház kiközösítette” – közölte a Sao Paulo állambeli Bauru egyházmegye.

Hannes Swoboda

Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-)frakciójának vezetője szerint a magyar alaptörvény negyedik, hétfőn elfogadott módosítása ellentétes az Európai Unió alapértékeivel. Az európai szocialisták közleményükben hangot adnak annak a véleményüknek is, hogy a magyar alaptörvény hétfőn elfogadott módosítása korlátozza az LMBT közösség jogait.

A helsinki fellebbviteli bíróság 20 ezer euró bírság és a perköltségek megfizetésére kötelezte egy nagy finn lapkiadó vállalat vezérigazgatóját, mert az homoszexualitása miatt elbocsátotta egyik lapjának kijelölt főszerkesztőjét, Johanna Korhonent.

Dátum: 
2013. február 22. (péntek) 18:00 - 19:30

Beszélgetés Gobbi Hilda pályatársaival

Gobbi Hilda 2013-ban lenne 100 éves. A róla elnevezett leszbikus filmklubban, amely már hatodik éve működik, most rá emlékezünk. A legfontosabb filmes szerepléseit kortárs színművészek visszaemlékezései kísérik.

Dátum: 
2013. február 9. (szombat) 20:00 - 21:00

Hogyan éltek a melegek a rendszerváltás előtti Magyarországon?

Beszélgetés szemtanúkkal arról, milyen volt a melegek mindennapi élete a Kádár-korszakban, hogyan lehetett ismerkedni, s miként viszonyult a hatalom a melegekhez. Hogyan indult a magyarországi melegmozgalom? Beszélgetőpartnereink: hamarosan.

Szervező: Szimpozion Egyesület

Dátum: 
2013. február 7. (csütörtök) 19:00 - 21:00
A Budapest Pride történelem kezdetei

A Budapest Pride történelem kezdetei

Pink Piknik, Pink Week és a „leggyorsabb futóhomok”. Hogyan kezdődött Magyarországon az LMBT fesztiválok és felvonulások története?

Dátum: 
2013. február 1. (péntek) 18:00 - 21:00

18:00 Megnyitó

A rendezvényt megnyitja Makk Károly filmrendező, a rendszerváltás előtti időszak egyetlen leszbikus témájú magyar filmje, a Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című kisregényéből adaptált Egymásra nézve rendezője.
Műsorvezető: Spilák Klára

18:30 Eltitkolt évek. Takács Mária dokumentumfilmje

Dátum: 
2012. november 9. (péntek) 10:00 - 19:00

Ez az oldal a 4. Radnóti Menet (2012.11.09. péntek) információs webhelye. FB regisztráció és bejelentkezés nélkül is olvasható.
Elérhetősége: http://www.facebook.com/events/194562224013579/

Dátum: 
2012. november 16. (péntek) 20:30 - 23:00

Tágra nyílt szemek [Eyes wide open / Einayim Petukhoth (eredeti cím)]
Megjelenés éve: 2008
Rendező: Haim Tabakman
Film hossza: 91 perc
Műfaj: Dráma
Szereplők: Zohar Shtrauss, Ran Danker és Tinkerbell
Díjak:

Szinopszis:

Amerikai Nagykövetség meghívója a Judy és Dennis Shepard részvételével...

Szeptember 12. és 14. között Budapestre látogat az Amerikai Nagykövetség szervezésében Judy és Dennis Shepard, a melegsége miatt 1998-ban meggyilkolt meleg amerikai diák, Matthew Shepard szülei. Lesz beszélgetés a házaspárral és Szenteh Natáliával, filmvetítés, valamint kerekasztalbeszélgetés a gyűlöletbűncselekményekről.

Hirdetés

Tartalom átvétel

Impresszum

© 2011-2013 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter@hatter.hu