pártok

Fölényes többséggel támogatta a brit parlament alsóháza kedden este az azonos nemű párok házasságának engedélyezését célzó törvénymódosítási javaslatot, a kormányzó Konzervatív Párt képviselőinek többsége azonban elvetette saját kormányának indítványát, vagy legalábbis tartózkodott. A miniszterelnök szerint az eredmény fontos előrelépés az ország számára.

Petíciót adtak át vasárnap délután a brit Konzervatív Párt aktivistái David Cameron kormányfőnek, tiltakozva az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése ellen. A törvénymódosításról, amely egyre súlyosabb - a brit sajtó szóhasználata szerint immár gyakorlatilag lázadással felérő - belvillongásokat szít a kormányzó Konzervatív Párton belül, várhatóan kedden szavaz a londoni parlament alsóháza.

Valóságos lázadás tört ki a kormányzó brit Konzervatív Párt tagsága és szavazói körében az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése miatt. Szombati londoni sajtóértékelések szerint olyan mértékű a tervezet választói elutasítottsága, hogy az önmagában kérdésessé teheti a konzervatívok kormányon maradását a következő választások után.

Az azonos és a különneműek bejegyzett élettársi kapcsolatáról terjesztett törvényjavaslatot a lengyel parlament elé Donald Tusk miniszterelnök pártja, a konzervatív-liberális Polgári Platform (PO). A tervezetet két hasonló baloldali indítvánnyal együtt január 23-án vitatja meg a szejm.

A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja az új polgári törvénykönyv tervezetéhez benyújtott KDNP-s módosító javaslatokat, amelyek különbséget tennének a házastársak és az élettársi kapcsolatban élők között. Niedermüller Péter, a DK alelnöke azt mondta az MTI-nek, hogy a párt teljesen egyenjogúsítaná a meleg párokat, és az erre vonatkozó indítványt újra az Országgyűlés elé terjesztik.

Elhagyná a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályokat az új Polgári törvénykönyvből a Kereszténydemokrata Néppárt, amely erről szóló módosító javaslatát hétfőn nyújtotta be. A javaslatban - amelyet az országgyűlési frakció valamennyi tagja aláírt - kiemelték: a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága, vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családba fogadó gyámság.

Hatalmas többséggel leszavazta a szlovák parlament az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának elismeréséről beterjesztett ellenzéki törvényjavaslatot: a keddi (október 6.) voksoláson, amelyen arról döntöttek, hogy továbbküldjék-e második olvasásra a tervezetet, a 150-ből jelenlévő 129 képviselő közül mindössze 14 támogatta a liberális indítványt, 94 elutasította, 20 képviselő tartózkodott, 1 pedig nem szavazott. "A szlovák törvényhozók 95 százaléka maradi" - értékelte a szavazás eredményét az egyik beterjesztő, Lucia Nicholsonova.

Két napon át folytatott terméketlen vitát a hét elején a szlovák parlament a bejegyzett élettársi kapcsolatról a Szabadság és Szolidaritás (SaS) liberális párt kezdeményezésére; a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), önmagát szociáldemokratának valló párt fennkölt távolságtartással hagyta, hogy liberális és konzervatív ellenzéke hangzatos kijelentéseket téve egymással vitázzon a SaS által beterjesztett törvényjavaslatról.

Az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának a házassággal együttes említése a polgári törvénykönyv tervezetében keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét, ezért a kereszténydemokraták a kifejezést kivennék a családjogból - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Veszprémben. Az államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége veszprémi szervezete meghívására Az új alkotmány kereszténydemokrata szemmel címmel tartott előadást, majd kérdésre válaszolva fejtette ki pártja családjoggal kapcsolatos javaslatait.

Demirel és a melegaktivisták találkozója

Az MHP török ultranacionalista párt alelnöke fogadta szerdán egy melegjogi szervezet képviselőit, és kijelentette, hogy a hatalomnak kötelessége megvédeni a melegeket még akkor is, ha a társadalom egy része megveti őket. Miután az AKP kormányzó iszlámista párt elutasította a melegvédő alkotmánymódosító javaslatot, az ankarai parlament harmadik legerősebb pártja, az MHP kopromisszumos javaslattal próbálta elérni, hogy az alaptörvény valamilyen módon mégis kimondja a melegek védelmének szükségességét.

Hirdetés

Tartalom átvétel

Impresszum

© 2011-2013 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter@hatter.hu