Balkán

Nem adják fel felvonulás megtartásának a tervét a belgrádi melegjogi aktivisták, akik a betiltott utcai menet helyett "négy fal között", egy konferenciateremben tartottak büszkeségnapi rendezvényt szombaton a szerb fővárosban; tüntetőleg már ki is tűzték a jövő évi prájd időpontját, amelyet egy transzparensen adtak a világ tudtára az épület előtt, a járdán. A szerb kormányfő szerint vér folyt volna a belgrádi utcákon, ha nem tiltják be a rendezvényt.

A kiállítás egy látogatója fotózza a Jézus megkeresztelése jelenetet

Nemzetközi szervezetek súlyosan elmarasztalták Szerbiát a szombatra tervezett belgrádi melegfelvonulás betiltását, amelyhez a szerb kormányfő szerint jelentősen hozzájárult az Ecce Homo című, Jézus Krisztust homoerotikus kontextusban ábrázoló svéd fotókiállítás megrendezése.

A Pride Week szervezői megnyitják az Ecco Homo kiállítást, a háttérben a fő mű
Jézus megkeresztelése Elisabeth Ohlson Wallin értelmezésében

A hatalmas rendőri készültségnek köszönhetően incidens nélkül tartották meg szerda este Belgrádban a melegbüszkeség-heti rendezvénysorozat második legneuralgikusabb eseményét, Elisabeth Ohlson Wallin svéd fotóművésznő Ecce Homo című kiállítását, amely homoerotikus kontextusban mutatja be Jézus Krisztus történetét a kereszténység kirekesztő, illetve befogadó jellegéről való elgondolkodtatás céljából. Szélsőséges csoportok istenkáromlónak nyilvánították a 12 fotóból álló tárlatot, és feljelentéssel, illetve a vernisszázs megzavarásával fenyegetőztek.

A botránykő

A szélsőjobboldali és ultranacionalista csoportok keltette hisztéria közepette a Nyugat és a hazai fundamentalisták elvárásai között őrlődő szerb kormány úgy döntött szerdán, hogy nem engedélyezi a szombatra tervezett belgrádi melegfelvonulást a nagy biztonsági kockázat miatt; a nap folyamán a nagyhatalmú szerb ortodox egyház feje, Irinej pátriárka is csatlakozott a szélsőségesekhez és a "szégyenparádé" és egy kísérőrendezvénye, az Ecce Homo című vitatott vallási tárgyú kiállítás betiltására szólította fel a nacionalista-szocialista kormánykoalíciót.

Szerb melegaktivisták október 6-ra kitűzték az idei belgrádi melegfelvonulás időpontját, de a májusi választások nyomán alakult új, az európéer kormányt felváltó nacionalista-szocialista koalíció elődjétől ellentétben nem támogatja a nagy biztonsági kockázattal járó rendezvény megtartását.

A konzervatív bolgár kormánypárt ki akarja szűrni a homoszexuálisokat a 2013-as választásokon induló jelöltjei közül; a terv szerint a képviselőjelölteknek előzetesen nyilatkozniuk kellene szexuális szokásaikról.

Montenegrói suhancok megvertek Podgoricában egy rendezőt és egy színészt, mert részt vettek egy, a melegek iránt toleranciát hirdető videoklip elkészítésében. A Buducnost Podgorica futballcsapat Barbárokként (Varvari) emlegetett szurkolói vasárnapról hétfőre virradóra támadtak rá a nyílt utcán Danilo Marunovic rendezőre és Todor Vujosevic színészre: heves buzizás közben ütlegelték és rugdosták őket. A huligánok halállal fenyegették meg a filmes alkotókat és a meleg közösséget.

Ellentüntetők népes csoportjainak acsarkodása dacára incidensek nélkül zajlott le szombaton az 5. szófiai és a 9. bukaresti melegfelvonulás; a bolgár fővárosban 1500-2000 fősre becsült, többségében fiatalokból álló tömeg vonult fel a belvárosban vidám hangulatban, zeneszóra, táncolva, tarka zászlókkal; a román fővárosban tizedakkora tömeget védelmezett a hasonló létszámú rendőrség a szélsőjobboldali ellentüntetőktől.

Az idei athéni felvonulás egy résztvevője a parlament előtt pózol

Félszáz ellentüntető tojással és vizespalackokkal dobálta meg az észak-görögországi Szalonikiben szombaton mintegy 400 fő részvételével tartott melegfelvonulást. A rendőrség megfékezte a támadókat, így szerencsére személyi sérülés nem történt.

A homofób piktogramm

Botrány kerekedett Szlovéniában abból, hogy egy népszerű üdülőövezet idei nyári idegenforgalmi prospektusában homofób piktogrammal tüntették fel azokat a vendégfogadókat, ahol nem látják szívesen a homoszexuális turistákat. A "Homoseksualci nezazeljeni/Homosexuals unwanted" magyarázatú sajátos, valószínűleg a világon egyedülálló piktogramm három szálláshely mellett szerepelt.

Hirdetés

Tartalom átvétel