Európa Tanács

Megjelenés dátuma: 
2013. január
Report about the Implementation of the CoE Recommendation

Részletes jelentés az Európa Tanács 2010. március 31-i, LMBT témájú ajánlásának magyarországi végrehajtásáról.

Előadás az online gyűlöletbeszéd elleni képzésen, Budapest, 2012. december 17-1

Jogsegélyszolgálatunk egyik ügyét is feldolgozták munkatársunk segítségével az Európa Tanács online gyűlöletbeszéd elleni kampánya aktivista képzésének résztvevői. 

Justitia

Az Európa Tanács Velencei Bizottsága részére készített véleményükben neves alkotmányjogászok súlyos kritikával illetik a nemrégiben elfogadott családvédelmi törvényt. A vélemény kidolgozásában egyesületünk szakértői is részt vettek.

Az Európa Tanács épülete, Strasbourg

Sikerrel indult egyesületünk az ILGA-Europe pályázati felhívásán, amelynek célja az Európa Tanács 2010-ben elfogadott LMBT ajánlásának megvalósulását vizsgáló jelentés elkészítése.

Az Országgyűlés 1961. december 15-én, azaz 50 éve fogadta el a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló törvényt, amely – többek között – a felnőttek közötti, beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolatok elleni korábbi büntető rendelkezéseket már nem tartalmazott.

Dátum: 
2011. december 6. (kedd)
politics.hu
Megszólaló: 
Dombos Tamás

A családvédelmi törvény kapcsán a Népszabadságnak adott nyilaatkozatunkat foglalja össze a politics.hu.

EU Alapjogi Ügynökség
EU Alapjogi Ügynökség

Kétnapos műhelybeszélgetést tartott az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége az Európa Tanács emberi jogi biztosának közreműködésével Bécsben a transznemű személyeket érő erőszak és munkahelyi diszkrimináció témájában. A műhelybeszélgetésen egyesületünk is részt vett. 

Egyesületünk és részt vett az emberi jogi biztos jelentésének bemutatóján

2011. június 23-án Strasbourg-ban mutatták be az Európa Tanács emberi jogi biztosának szexuális irányultság és nemi identitás szerinti diszkriminációval foglalkozó jelentését. A jelentés bemutatójáre egyesületünk is meghívást kapott.

Dátum: 
2010. május 18. (kedd)
HVG
Megszólaló: 
Dombos Tamás

A melegek magyarországi helyzetével foglalkozott a HVG a Nemzetközi Homofóbiaellenes Világnap kapcsán. Egyesületünk munkatársa a nemzetközi kötelezettségeknek és ajánlásoknak való megfelelés fontosságát hangsúlyozta.

Dátum: 
2010. december 30. (csütörtök)
HVG
Megszólaló: 
Dombos Tamás

A 2010. december 17-én tartott műhelybeszélgetésünk után készített interjút a HVG újságírója a rendezvény két előadójával.

Hirdetés

Tartalom átvétel

Impresszum

© 2011-2013 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter@hatter.hu