Óvszeruatomata program

témák:
HIV/AIDS, óvszer

A már említett 2001-es CAIR (Center for AIDS Intervention Research)
által vezetett kutatás megállapításai rámutattak arra, hogy az érintett
közösségben igen gyakori a HIV/AIDS-szel kapcsolatos kockázatos
magatartás. A vizsgálat során kiderült, hogy a biztonságosabb
magatartást a pszichológiai tényezők mellett az óvszerhez való
hozzájutás, valamint az óvszer hozzáférhetősége határozza meg. A
kockázatos gyakorlatot folytató férfiak nagy része azt állította, hogy
nem engedheti meg magának az óvszer vásárlását, ezért az óvszer ingyen
vagy alacsony költségen való terjesztése meghatározó fontossággal bír az
lmbt-közösségen belül végzett HIV/AIDS-prevencióban.

Ezért
indítottuk el Az óvszer szociális áron történő forgalmazása
óvszer-automaták segítségével elnevezésű projektünket. A program hosszú
távú céljául tűztük ki, hogy a meleg közösségen belül növekedjék azoknak
a száma, akik a szexuális érintkezés során rendszeresen használnak
óvszert. Ennek következtében az óvszerhasználat egyre erőteljesebb
normává válhat a közösség tagjai számára.
Ennek érdekében - a Nemzeti
Népegészségügyi Program (NNP) 2003. és 2004. évi támogatásának
köszönhetően - 12 db Benetton típusú óvszer-automatát vásároltunk és
ezeket a budapesti és vidéki melegbárokban helyeztük el. Az
óvszer-automaták az alábbi szórakozóhelyeken működtek-működnek: Action
Bár, CoXx, Capella Cafe, Club Bohemian Alibi, Glory Hole; Le Cafe M Bár,
Magnum Szauna, 69 Szauna, Not Cafe - Szeged, Háttér Társaság a
Melegekért irodája. (A Le Cafe M Bár az átalakítás után nem tudta
vállalni az automata újbóli felszerelését, helyette ingyenes terjesztést
végeznek a bárban. Az új funkcióval megnyílt Glory Hole viszont örömmel
vette egy automata felszerelését.) A program segítségével évente 15 000
db óvszert és síkosítót terjesztünk szociális áron.

Hirdetés

impresszum

© 2011-2012 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter [kukac] hatter [pont] hu