rss

rss

egyesületi hírek

Szigetváry Zsolt díjnyertes képe a 2007-es melegfelvonulásról

Egyesületünk is aláírta azt a levelet, amely többek között a szexuális irányultság és nemi identitás miatti gyűlölet-bűncselekmények nevesítését kéri a közigatgatási és igazságügyi minisztertől az új Büntető Törvénykönyv jelenleg zajló kodifikációja kapcsán. 

Az interszexuálisok jele

Várjuk olyan interszexuális emberek, illetve családtagjaik, barátaik jelentkezését, akik egy személyes interjú keretében beszámolnának az interszexualitással kapcsolatos magyarországi tapasztalataikról. 

Sminkkészlet

Sajnálatát fejezi ki és egy későbbi időpontban lehetővé teszi a szálló kertjének igénybevételét transzvesztita fotózás céljára egy vidéki kastélyszálló üzemeltetője.  Ez volt az első olyan ügy Magyarországon, amelyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy transzvesztita személy kérelmére indított eljárást. 

Az Európa Tanács épülete, Strasbourg

Sikerrel indult egyesületünk az ILGA-Europe pályázati felhívásán, amelynek célja az Európa Tanács 2010-ben elfogadott LMBT ajánlásának megvalósulását vizsgáló jelentés elkészítése.

Magyar LMBT Szövetség

Sajtkóközleményben tiltakozik a Magyar LMBT Szövetség a Magyar Nemzetben megjelent cikk és annak kormánypárti visszhangja kapcsán.

Magyar LMBT Szövetség

Ma ötven éve, 1961. december 15-én fogadta el az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényt, amely a megszüntette a férfiak közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat büntethetőségét. 

szolgáltatásaink

LMBT Irodalmi és Filmes Adatbázis

A Magyarországon bemutatott LMBT-témájú filmek főbb adatai és a magyar nyelven megjelent LMBT-témájú szép- és szakirodalmi művek adatbázisa.

 

Az oldal jelenleg az adatbázis fejlesztése miatt nem elérhető! 

Információs és Lelkisegély Telefonszolgálat

Szolgálatunk 1996 februárja óta működik, és mindennap (hétvégén és ünnepnapokon is) 18-tól 23 óráig fogadja a hívásokat. A megadott telefonszámokon képzett operátoraink várják a hívásaikat. 06 1 329 3380; 06 (80) 505-605 (ingyenesen hívható), SKYPE segelyvonal.

Hírszolgálat

Rendszeresen frissülő LMBT témájú színes hírek itthonról és a nagyvilágból: jogi és politikai fejlemények, kulturális hírek, sztárhírek 

 

Elérhető a hatter.hu/hirszolgalat oldalon

Jelentsd a homofóbiát!

Internetes diszkrimináció-bejelentő felület, amelynek segítségével egy űrlap kitöltésével könnyen bejelentheti, ha hátrányos megkülönböztetés, zaklatás vagy erőszak érte, illetve jogi segítséget kérhet.

 

A felület elérhető: jelentsd-a-homofobiat.hu

Jogsegélyszolgálat

Ingyenes jogi segítségnyújtás szexuális irányultság vagy nemi identitása miatti hátrányos megkülönböztetés, zaklatás vagy bántalmazás esetén.

 

Elérhető a 06 30 944 0765 mobilszámon, a 06 (80) 505-605 ingyenes telefonszámon és a jogsegely [kukac] hatter [pont] hu email címen.

HIV-vonal

A Háttér Társaság a Melegekért HIV-vonala 2005. december 1-jén alakult azzal a céllal, hogy a HIV-fertőzöttek lelki egészségével foglalkozzon: támaszt nyújtson a HIV-pozitív állapot elfogadásában, információt adjon és átsegítsen a kríziseken.

Archívum és könyvtár

Az egyesület megalakulása óta gyűjtjük és rendszerezzük a melegséggel kapcsolatos könyveket, folyóiratokat, filmeket, újságcikkeket és egyéb dokumentumokat. A Háttér Archívum része a Könyvtár, a Médiatár, a sajtóanyagok gyűjteménye és levéltári anyagok.

Programnaptár

Magyarországi LMBT-szervezetek programjai, meleg témájú kulturális és közösségi rendezvények és tévéműsorok adatbázisa naptár formátumban.

 

Elérhető a hatter.hu/programnaptar oldalon

Hirdetés

hirszolgalat rss

rss

hírszolgálat

Osztrák katolikus papok, akik tavaly "vallási engedetlenséget" hirdettek, újabb támadást indítottak az egyház ellen, elítélve annak "könyörtelen" álláspontját a homoszexuálisok, az elváltak és nős papok ügyében.

Egy ultrakonzervatív, homofób szervezet hadjáratot indított Ellen DeGeneres leszbikus amerikai színésznő, humorista és Emmy-díjas médiaszemélyiség ellen, akit a J.C. Penney áruházlánc a reklámarcának választott; a szupermarket-hálózat kitart választása mellett, és ellenkampány is indult a színésznő védelmében. A támadók felróják a J.C. Penney-nek, hogy "nem maradt semleges a kulturális háborúban".

Londoni anglikán papok egy népes csoportja fellázadt az egyházi vezetés ellen és nyílt levélben követelte, hogy egyházi intézményekben is megerősíthessék a meleg párok bejegyzett élettársi kapcsolatát. A londoni egyházmegye 470 papja közül mintegy 100 által aláírt levél szerint ugyanazokat a jogokat kellene megadni a meleg pároknak, mint amilyeneket az újraházasodó elváltak élveznek, vagyis a gyülekezet lelkésze saját lelkiismerete szerint dönthessen az ügyben.

Egy konzervatív állampolgári kezdeményezés a katolikus egyház biztatására népszavazáson akarja megbuktatni Szlovéniában a leköszönő balközép kormány által elfogadott új családjogi törvényt, amely majdnem százszázalékosan egyenjogúsítaná a bejegyzett meleg párokat a heteroszexuális házaspárokkal. A Civil Kezdeményezés a Családért és a Gyermekek Jogaiért nevű csoport pénteken indítványozta a parlamentben a népszavazás kiírását és mellékelték az ehhez szükséges 40 ezer aláírást is. A referendumot várhatóan márciusban tartják, felmérések szerint a közvélemény többsége támogatja az új törvénykönyvet.

A kormányzó, aki a melegházasság legalizálását kezdeményezte
Ed Murray meleg szenátor, a törvénytervezet beterjesztője és kedvese
Jane Abbott Lighty és társa, Pete-e Petersen 35 éve vár az esküvőre

Az USA tagállamai közül hetedikként várhatóan az északnyugati Washington állam is engedélyezi az azonos neműek házasságát, miután a legnehezebb állomást jelentő szenátusban a vártnál könnyebben, gyorsabban és nagyobb arányban megszavazták szerdán az erről szóló törvényjavaslatot. A 28:21 arányú győzelem meglepte a kezdeményezőket; az igennel voskolókhoz csatlakozott négy konzervatív honatya is.

Noha Olaszországban a meleg párok teljes jogfosztottságban élnek a Vatikán befolyása miatt, tavaly 16 ezer azonos nemű pár kért jelzáloghitelt a bankoktól. Az adatot a Mutui.it olasz brókercég tette közzé szerdán. E jelzáloghiteleket jellemzően 40 éves férfiak veszik fel 25 éves futamidőre, első lakás vásárlására.

impresszum

© 2011 Háttér Társaság a Melegekért

1554 Budapest, Pf. 50.
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter [kukac] hatter [pont] hu