50 éve nem büntetendő a felnőttek közötti homoszexualitás Magyarországon

Az Országgyűlés 1961. december 15-én fogadta el a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló törvényt, amely – többek között – a felnőttek közötti, beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolatok elleni korábbi büntető rendelkezéseket már nem tartalmazott.

Az első kodifikált törvénykönyv Mária Terézia uralkodásához fűződik, az ezt megelőző időszakban jogi tankönyvekben, jogtudósok műveiben említik az azonos neműek egymás közötti szexuális érintkezését – mint szodómiát. Mária Terézia törvénykönyve, a Constitutio Criminalis Theresiana bár a felvilágosodás jegyében született, mégsem tekinthető a leghaladóbb jogi műnek. Az 1768-ban született és 1770-ben hatályba lépett törvénykönyv – amely a szodómiát halálbüntetéssel sújtotta – csak az osztrák tartományokban lépett hatályba, Magyarországon nem, ám a magyar bíróságok egyes passzusait mégis alkalmazták. A legendás császárnő fiának és uralkodásban is utódjának, II. Józsefnek az 1787-ben született büntetőkódexét, a Sanctio Criminalis Josephina-t már modern jogszabálynak tekintik a jogtudósok. Ez a Magyarországon is hatályos törvénykönyv eltörölte a polgári személyekre alkalmazható halálbüntetést. Ennek következtében a szodómiáért sem járt halál. Mindössze 3 évig élt e jogszabály, mert mint tudjuk: II. József halála előtt a rendeleteinek java részét visszavonta.

A felnőtt azonos nemű férfiak egymás közötti érintkezését 1878-ban az első modern magyar polgári büntetőtörvénykönyv a Csemegi-kódex emelte be a büntetendő cselekedetek kategóriájába. Bár ekkor már 10 éve ismerhették a Kertbeny leírta homoszexuális kifejezést, a Csemegi-kódex 241. §-a „férfiak között véghezvitt fajtalanság”-ként nevezi meg e cselekedetet és az állattal való fajtalansággal együtt „természet elleni fajtalanság”-ot vétségnek – és nem bűntettnek! – tartja. A vétséget elkövetőt a törvény egy évi fogházbüntetéssel sújthatta. A 242. § szerint pedig 5 év börtönbüntetést kaphatott az a férfi, aki erőszakkal vett rá egy másik urat a fajtalanságra. A jogszabály a leszbikus kapcsolatokra egyáltalán nem utal.

1961-ben, nem sokkal az 1956-os forradalom leverése után, a megtorlás időszakában, a melegeket illetően viszonylag haladó jogszabály született. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvét jelző 1961. évi V. törvény 278. és 279. paragrafusának lényege, hogy nem bünteti tovább a felnőtt férfiak beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatát. A cselekmény, azaz a fajtalanság csak akkor bűntett, ha azt erőszakkal, fenyegetéssel stb. kényszerítették ki, illetve kiskorúval (ekkor 20 év alatti), netán másokat megbotránkoztató módon történt.

Nezvál Ferenc akkori igazságügy miniszter, a törvényjavaslat beterjesztője indoklásában kifejtette, hogy a homoszekszualitás (sic!) bűncselekménnyé nyilvánítása azért helytelen, mert az biológiai jelenség. „Született nemi elferdülés” illetve a felnőttkor előtt átélt „szekszuális benyomás” hatására alakul ki, „általában gyenge idegrendszerűeknél”. E jelenségtől a leggondosabb terápia ellenére sem lehet egykönnyen megszabadulni. A büntetés ellen szól az is, hogy a homoszexuálisok jobban zsarolhatók lennének egy ilyen szankció esetén.

Az indoklás kiemeli, hogy a „homoszekszualitás” büntetése korlátozódik – többek között – az erőszakkal, fenyegetéssel, kiszolgáltatott helyzettel visszaélők esetére, hiszen e cselekmények a heteroszexuális viszonyokban sem elfogadottak. Az üzletszerű kéjelgés büntetésekor sem a homoszexualitás, hanem a prostitúció szankcionálandó. S ugyanez áll a 20 évesnél fiatalabbak sérelmére elkövetett vagy megbotránkoztató módon végrehajtott homoerotikus cselekményekre.

Az ifjúság – ez esetben a 14 és 20 év közöttiek, hiszen 14 éves kor alatti gyermek esetén már megrontásról van szó – védelmét a miniszter azzal indokolta, hogy „e korban a nemi ösztön a perverz élmények következtében könnyen fixálódhatik ferde irányba.” Mivel a homoszexuálisokat – Nezvál indoklása szerint – a fiatal korosztály érdekli elsősorban, ez „nagymérvű veszély”t jelent.

A megbotránkozás esete pedig azt jelenti, hogy a cselekménynél jelen kell lennie egy harmadik személynek is, akit undorral, haraggal, de legalább méltatlankodással tölt el a látvány. Hiszen, mint ahogyan az igazságügy miniszter fogalmaz indoklásában „a homoszekszuális fajtalanság a legkülönbözőbb perverzitásokat átfogja.”

A jogszabály további érdekessége, hogy már nem kizárólag a férfiakról feltételezi, hogy elkövethetik a bűntettet, a normaszöveg „azonos nemű személyek között véghez vitt fajtalanság”-ot említ. A miniszteri indoklás szerint a nők ugyanazon elbírálás alá kell, hogy essenek, mint a férfiak, hiszen a társadalmi veszélyesség azonos és a „nemi érdeklődés abnormális irányba fejlődésének (…) veszélye” nők között is „fennforog”.

A BTK következő jelentős módosításakor 1978-ban a beleegyezési korhatárt leszállították 20 évről a 18. életévre. Az 1978. évi IV. törvény hírhedett 199-es paragrafusa egy felnőttnek egy 18 évnél fiatalabb azonos nemű személlyel történt „fajtalanságát” rendelte büntetni, a következő paragrafusba pedig az erőszakkal, fenyegetéssel stb. kikényszerített fajtalankodás bűntette került.

A rendszerváltozást követően a magyarországi LMBT-szervezetek több ízben követelték a beleegyezési korhatár egységesítését a hetero- és homoszexuális kapcsolatok tekintetében. Számos beadvány született e tárgyban, míg végül európai uniós, illetve Európa Tanácsi bírálatok után, valamint a Magyar Alkotmánybíróság határozatát követően, 2002. szeptember 3-án az Alkotmánybíróság megsemmisítette a BTK 199. paragrafusát, és ezáltal a beleegyezési korhatár az azonos és különnemű párok esetén egyformán a 14 éves életkor lett.

Nagy Sándor