Gyakorlatilag egyhangúlag fogadta el az orosz parlament pénteken első olvasatban azt a törvényjavaslatot, amely "a kiskorúak védelme" ürügyén az egész országban betiltja a homoszexualitás nyilvános megjelenítését; mindössze egyetlen képviselő voksolt nemmel a brutális indítványra, 388-an szavaztak igennel, és egy képviselő tartózkodott. A szavazás eredményét mennydörgő taps fogadta.
Csak kis szavazatkülönbségen bukott el a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló kormánypárti javaslat a lengyel parlamentben, amely történetében első ízben tárgyalta a kérdést a héten, és egyszerre három hasonló törvényjavaslatot is leszavazott pénteken. A Donald Tusk miniszterelnök támogatását élvező kormánypárti indítvány, a három közül a leghígabb, 211:228 arányban szenvedett vereséget, míg a baloldali ellenzék által benyújtott tervezeteket nagy fölénnyel utasította el a jobboldali többségű szejm.
Beterjesztette pénteken a londoni alsóház elé a brit kormány az azonos neműek házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot. A jogszabály, amelyről a képviselők várhatóan februárban szavaznak, bizonyosra vehető elfogadása után lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok akár polgári, akár egyházi szertartás keretében házasságra lépjenek egymással. A konzervatív-liberális kormánykoalíció által több havi konzultációs folyamat után összeállított törvénytervezet ugyanakkor nem kötelezi az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási szertartás keretében.
A két cseh elnökjelölt egyike sem ellenzi, hogy végszükség esetén megadják az örökbefogadást jogát azonos nemű pároknak is, bár hangoztatták, hogy a legjobb megoldásnak azt tartják, ha egy gyermeket egy férfi és egy nő nevel fel. A jelöltek csak olyan gyerekeket helyeznének el meleg pároknálé, akik senki másnak nem kellenek, és ezért állami gondozásban nőnének fel.
Ikreket vár Chely Wright amerikai countryénekesnő, aki a konzervatív műfaj első jelentős előadójaként 2010 májusában nyilvánosan is vállalta homoszexualitását.
Egy bírósági javaslat szerint elvált helyett újra hajadon státuszt kaphatnának azok a kínai nők, akik férjük homoszexualitása miatt kényszerülnek válásra. A jelenséggel egyre többször szembesül az ítélőszék, évről évre nő ugyanis a férj mássága miatt felbontandó házasságok száma Kínában. A becslések szerint a meleg férfiak mintegy 80-90 százaléka lép ellenkező nemű társsal házasságra, így ma legalább 10 millió nő tudta nélkül homoszexuális férfinak a felesége a milliárdos lakosságú birodalomban.
Jelentősen enyhítette a bíróság a dél-törökországi Iskenderun város katolikus püspökét meggyilkoló fiatal sofőr büntetését, mert a férfi arra hivatkozott, hogy munkaadója, Luigi Padovese püspök, Anatólia apostoli vikáriusa, a török katolikus püspöki kar elnöke homoszexuális volt, és molesztálta őt.
Dánia legismertebb melegjogi aktivistájáról, az ottani melegmozgalom úttörőjéről, a néhai Axel Axgilről neveznek el teret Koppenhága belvárosában. "Amikor ez az ember belevetette magát a homoszexuálisok jogaiért vívott küzdelembe, még nagy személyes árat kellett fizetni érte" - emlékeztetett szerdán a közterület-elnevezés kapcsán Ayfer Baykal műszaki és környezetvédelmi kérdésekért felelős alpolgármesternő.
Divatbemutatójával jelezte Karl Lagerfeld, hogy támogatja az azonos neműek házasságkötését: a világhírű tervező két menyasszonyt küldött párban a kifutóra párizsi showjának végén.
Barack Obama az első amerikai elnök, aki említést tett beiktatási beszédében homoszexuális honfitársairól, sőt teljes egyenjogúsításukra szólított fel, ami burkoltan a melegházasság elismerésére (is) utalhatott. A világ leghatalmasabb államának első embere szerint nem teljesedhet ki a demokrácia Amerikában addig, amíg a melegek és leszbikusok nem egyenlőek a törvény szemében. Még az emblematikus Stonewall nevet is kiejtette a száján.