Hírszolgálat

hírszolgálat rss

rss

Hannes Swoboda

Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-)frakciójának vezetője szerint a magyar alaptörvény negyedik, hétfőn elfogadott módosítása ellentétes az Európai Unió alapértékeivel. Az európai szocialisták közleményükben hangot adnak annak a véleményüknek is, hogy a magyar alaptörvény hétfőn elfogadott módosítása korlátozza az LMBT közösség jogait.

Eric Holder

Az amerikai igazságügyi minisztérium álláspontja szerint alkotmányellenes az a szövetségi törvény, amely az egyes államokban törvényes frigyre lépett homoszexuális párok esetében kizárja a házaspároknak járó pénzügyi kedvezményeket - közölték szombaton amerikai napilapok.

Az azonos nemű párok örökbefogadási jogait erősítő határozatot hozott kedden az Emberi Jogok Európai Bíróság. A strasbourgi székhelyű testület jogsértőnek mondta ki azt, hogy Ausztriában az azonos nemű párok egyik tagja nem fogadhatja örökbe társának gyermekét, miközben a heteroszexuális, nem összeházasodott párok előtt nyitva áll ez a lehetőség.

Az operaőrült meleg világfi egy kísérőjével
Bambi, a világszép transzszexuális a róla szóló könyv címlapján

A homoszexuális katolikus pap lelki gyötrelmeiről szóló lengyel filmdráma nyerte el a hét végén véget ért berlini filmfesztivál lmbt-kategóriában odaítélt Teddy Awards fődíját.

A széria egyik darabja

Vietnami meleg párokról készült fényképeivel nyert első díjat Maika Elan vietnami fotós az idei sajtófotó-világversenyen (World Press Photo) a kortárs témákat fotóriportban feldolgozó kategóriában.

Robbie Rogers
Robbie Rogers

Előbújt Robbie Rogers egykori 18-szoros amerikai válogatott labdarúgó, a Leeds United későbbi másodosztályú és a Stevenage harmadosztályú brit csapatok volt játékosa, aki 25 évesen hátat fordított a labdarúgásnak. A hivatásos labdarúgás világából távozva a sportoló bevallotta, hogy a szerettei elvesztésétől és az álmai meghiúsulásától való félelemből egész eddigi életében titkolta homoszexualitását.

Linda Campbell, a légierő altábornagya kedvesével, Nancy Lynchilddal
Linda Campbell itt még fiatal katonatisztként

Először engedélyezte az Egyesült Államok veteránügyi minisztériuma, hogy egy homoszexuális katonanő nemzeti temetőben helyezze végső nyugalomra párját.

Mintegy 200 ezer francia állítja magáról, hogy egy azonos nemű emberrel él párkapcsolatban, és közülük minden tizedik nevel gyermeket - derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányából.

Tíz napon át tartó hangos maratoni parlamenti vita után kedden elfogadta a francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés a homoszexuálisok házasságát engedélyező törvénytervezetet, amely Francois Hollande szocialista államfő egyik legfőbb választási ígérete volt. A törvényjavaslatot - amely kimondja, hogy a házasság "két különböző vagy azonos nemű ember között" létrejövő egység - a képviselők 329 igen szavazattal 229 nem ellenében hagyták jóvá.

A félmeztelen tüntetők a Notre-Dame előtt

A homofób pápa lemondását ünnepelte kedden félmeztelenül a Femen nőjogi szervezet nyolc aktivistája a párizsi Notre Dame-katedrálisban.

Hirdetés