Növekszik a melegek elfogadottsága Csehországban | Háttér Társaság

Növekszik a melegek elfogadottsága Csehországban

Növekszik a homoszexuális kisebbséggel kapcsolatos tolerancia Csehországban. A prágai Median közvélemény-kutató ügynökség legújabb országos felmérése szerint - amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra - a megkérdezettek 42 százaléka számára elfogadható, hogy az azonos nemű párok gyermekeket fogadjanak örökbe és neveljenek fel. Ez az arány tavaly 32 százalék, míg öt éve, tehát 2007-ben 22 százalék volt. A homoszexuális párok általi gyermeknevelést ugyanakkor az emberek majdnem egyharmada ellenzi, s 29 százalék azok aránya, akik nem kívántak nyilatkozni ez ügyben.

Csehországban 2006 júliusában iktatták törvénybe az azonos neműek hivatalos párkapcsolatát. A törvény által nyújtott lehetőséget, hogy homoszexuális kapcsolatukat az anyakönyvi hivatalban is bejegyezzék, eddig összesen 1390 pár használta ki. Közülük 963 férfi, míg 427 női pár. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény részletesen szabályozza a homoszexuális kapcsolat hivatalossá tételét, a felek kötelességeit partnerük kapcsán, az egymás egészségi állapotát érintő információkhoz való jogot, valamint a másik eltartását szükség esetén és az öröklést. A jogszabály a gyerekek örökbe fogadását jelenleg nem teszi lehetővé. Ugyanakkor, ha a meleg pár valamelyik tagjának egy előző kapcsolatából van gyereke, azt közösen felnevelhetik.

A cseh média szerint várható, hogy a jövőben a gyerekek örökbefogadását is engedélyezni fogják. Emellett tette le a voksát az utóbbi időben több cseh politikus is. Ez az egyik fontos témája Jirí Dienstbier, a Cseh Szociáldemokrata Párt alelnöke és államfőjelöltje hivatalos kampányának is. Dienstbier közölte: a melegek jogainak a védelmét az emberi jogok védelmének tekinti, s kiáll mellettük.

A volt Csehszlovákiában a homoszexualitás 1961-ig tilos és büntethető volt. Bár a törvényt hatályon kívül helyezték, az 1989-es rendszerváltást követően is csak több mint tízéves társadalmi vita után vált lehetővé a regisztrált élettársi kapcsolat. A törvényt eredetileg Václav Klaus államfő ugyan megvétózta, de a képviselőház az elnöki döntést felülbírálta, és így a törvény hatályba léphetett.

Hatter.hu/MTI

Témák