Nem ellenzik kategórikusan a meleg párok általi örökbefogadást a cseh államfőjelöltek | Háttér Társaság

Nem ellenzik kategórikusan a meleg párok általi örökbefogadást a cseh államfőjelöltek

A két cseh elnökjelölt egyike sem ellenzi, hogy végszükség esetén megadják az örökbefogadást jogát azonos nemű pároknak is, bár hangoztatták, hogy a legjobb megoldásnak azt tartják, ha egy gyermeket egy férfi és egy nő nevel fel. A jelöltek csak olyan gyerekeket helyeznének el meleg pároknálé, akik senki másnak nem kellenek, és ezért állami gondozásban nőnének fel.

Karel Schwarzenberg 75 éves külügyminiszter, a centrista TOP 09 párt jelöltje azt mondta, hogy úgymond saját tapasztalatból tudja, hogy a gyerekeknek egy apára és egy anyára van szükségük, akiket sem két apa, sem két anya nem pótolhat. Ugyanakkor nem hajthatatlan ebben a kérdésben, ő látott már homoszexuális párokat, amelyek tökéletesen nevelik gyermekeiket, ezért nem zárja ki, hogy adott esetben meleg pároknak is engedélyezzék az adoptálását. "Sőt, határozottan jobb, ha egy gyermeket egy ilyen pár nevel, mint az, ha állami gondozásban marad" - mondta a politikus a cseh közrádió egy vitaműsorában.

A baloldali Állampolgári Jogok Pártjának (SPOZ) jelöltje, a 68 éves Milos Zeman volt szociáldemokrata miniszterelnök azt mondta, hogy a riválisa által említett egyetlen esetben - akkor, ha az állami gondozás az egyetlen alternatíva - ő is megengedné az azonos nemű párok általi örökbefogadást.

Cseh melegszervezetek a külföldről hazatért, arisztokrata származású Schwarzenberg támogatására szólítottak fel, arra hivatkozva, hogy Zeman a régi establishment tagja.

A jobboldali-populista, homofób Václav Klaus utódját péntek délután-szombat délelőtt választják meg a csehek.

Hatter.hu

 

Témák