A német főváros bevallottan meleg főpolgármestere "szívesen látott vendégként" fogadja a pápát Berlinben, de "nagy megértést" tanúsít azon tüntetések iránt, amelyeket a katolikus egyház szexuális tanítása ellen jelentettek be a pápa szeptember 22-i látogatásának idejére. Madridban augusztus 18-án a hatóságok megakadályozták meleg párok csókolózós pápaellenes tüntetését, sőt egyes hírek szerint gumibottal verték a betiltott demonstrációról szétoszló résztvevőket. "Én megértem, és ez rendben is van így, hogy állampolgárok arra használják fel a pápalátogatást, hogy felhívják a figyelmet arra, miszerint tanításával a katolikus egyház olyan téziseket képvisel, amelyek a letűnt évezredekbe tartoznak, nem pedig napjainkba" - mondta Klaus Wowereit egy, a pápalátogatást megelőző interjúban. "Ennyiben tehát nagy megértéssel vagyok (a tüntetések iránt), természetesen mindig azzal a feltétellel, hogy ezek a tiltakozások békés és demokratikus keretek között maradnak. A katolikus egyháznak ezzel együtt kell élnie. Ez nem mond ellent a vendégbarátságnak sem, amelyet egy államfői látogatásnál elvárnak tőlünk" - jelentette ki a szociáldemokrata főpolgármester. Wowereit tagadta, hogy a "nagy megértéssel" közvetve a pápalátogatás elleni demonstrációkra hívna fel. "Nem, nem teszem ezt. Berlin örül XVI. Benedek látogatásának. Szívesen látjuk őt a fővárosban" - mondta. A katolikus egyházfő a homoszexualitását nyíltan vállaló főpolgármester társaságában ír be Berlin vendégkönyvébe az olimpiai stadionban szeptember 22-én. "Feltételezem, hogy a pápát tájékoztatják arról, ha ez érdekli őt, hogy egy férfibaráttal élek együtt" - mondta Wowereit, azt ígérve, hogy "kellő tisztelettel" fogadja majd a német származású egyházfőt. "Berlin kormányzó polgármestereként úgy bánok az állami vendégekkel, ahogy azt a protokoll és a vendégbarátság is elvárja. Ezt azt jelenti, hogy az én személyes életformám nem lehet és nem is lesz a legfőbb szempont" - hangsúlyozta. Különféle szervezetek arra az időre jelentettek be demonstrációt, amikor a pápa a német parlamentben mond beszédet Berlinben. Első reagálásaikban egyházi és konzervatív politikai személyiségek is egyetértettek a berlini főpolgármesterrel abban, hogy az egyháznak együtt kell élnie az ellenvéleményekkel. A liberális, kozmopolita, balra hajó német főváros meglehetősen ellenséges közeg az ultrakonzervatív katolikus egyházfő számára. Hatter.hu
Meleg főpolgármester fogadja a homofób pápát Berlinben
Hirdetés
Témák
Alkotmány
bejegyzett élettársi kapcsolat
beleegyezési korhatár
buli
diszkrimináció
Egyenlő Bánásmód Hatóság
gyermekvállalás
gyűlölet-bűncselekmények
gyűlöletbeszéd
HIV/AIDS
homoszexualitás
hátrányos megkülönböztetés
házasság
jog
jogsegélyszolgálat
kultúra
kutatás
leszbikus
melegházasság
Meleg Méltóság Menet
meleg történelem
nemi átalakító beavatkozások
Ptk.
sajtóközlemény
Sziget-ügy
transzneműek
transzszexualitás
usa
állatvilág
örökbefogadás



