Még várni kell a meleg mesehősökre | Háttér Társaság

Még várni kell a meleg mesehősökre

[title]A Szenilla nyomában legutóbbi előzetese reménykedéssel töltötte el azokat, akik szerint a melegek alulreprezentáltak a hollywoodi szuperprodukciókban. Pár pillanatra két nő tűnt fel a trailerben, akikről valószínűsíteni lehetett, hogy egy párt alkotnak. A Variety utánajárt a feltételezésnek, és kiderült, hogy a Pixar történelmi lehetőséget szalasztott el, továbbra sem szerepelnek meleg karakterek az immár a 17. egész estés rajzfilmjénél tartó cég műveiben.

A lap tudósítója részt vett a Szenilla nyomában egyik korai vetítésén, és arról számolt be, hogy a két nő csak egy röpke pillanatra szerepel a rajzfilmben, és a nézőkre van bízva, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással. – Ők olyanok, amilyennek a néző látni szeretné őket – mondta Andrew Stanton rendező az USA Today-nek. – Erre a kérdésre nincsen jó és rossz válasz.

[title]A tavalyi év 126 stúdiófilmjéből huszonkettőben szerepelt melegként meghatározott karakter – idézi a Variety cikke a GLAAD tanulmányát. Ők viszont túlnyomórészt kisebb költségvetésű filmekben tűntek fel, a szuperprodukciókba már jóval ritkábban szerepelnek meleg szereplők.A stúdiók attól félnek, hogy bevételtől esnének el Kínában és egyéb kevésbé toleráns, viszont jelentős piacnak számító országban, ha a saját neműkhöz vonzódó emberek is helyet kapnának a szuperhősfilmekben, vagy mondjuk a Star Wars-univerzumban.
Szenilla hangját viszont egy nyíltan meleg színésznő adja, az Amerikában egy talkshow műsorvezetőjeként, illetve az Oscar-díjátadó többszörös házigazdájaként is népszerű Ellen DeGeneres.

Origo/Háttér

Témák