Kurázsi-díjjal tüntették ki az iowai bírákat, akik a melegházasság legalizálása miatt vesztették el állásukat | Háttér Társaság

Kurázsi-díjjal tüntették ki az iowai bírákat, akik a melegházasság legalizálása miatt vesztették el állásukat

A John F. Kennedy néhai amerikai elnökről elnevezett bátorságdíjjal tüntették ki azt a három iowai főbírót, akiket 2010-ben egy népszavazás mozdított el tisztségükből, miután megszavazták az azonos neműek házasságának legalizálását. A néhai elnök egyetlen, még életben lévő gyermeke, Caroline Kennedy hétfőn adta át a John F. Kennedy Profiles in Courage díjat az iowai legfelsőbb bíróság három volt tagjának, Marsha Ternusnak, David Bakernek és Michael Streitnek.

Ternus, Baker és Streit négy másik főbíróval együtt egyhangúlag szavazta meg azt a 2009-es határozatot, amely alkotmányellenes nyilvánította az azonos neműek házasságának tilalmát. Konzervatív, homofób csoportok egymillió dollárt költöttek arra, hogy népszavazás megbuktassák a főbírákat, akik úgy döntöttek, hogy nem kampányolnak és egy fillért sem költenek saját védelmükre, mert nem akarják, hogy a bíróságokat bevonják a politikai csatározásokba.

A díjat odaítélő John F. Kennedy Könytár Alapítvány vezetője, Caroline Kennedy hangsúlyozta: a bírák a civilkurázsi-elismerés többi díjazottjához hasonlóan nem gondolják úgy, hogy valami rendkívül bátor dolgot műveltek, "egyszerűen csak azt tették, amit helyesnek véltek".

A civilkurázsit elismerő díjat a néhai elnök 1957-ben megjelent, "Profiles in Courage" című Pulitzer-díjas könyvéről nevezték el. Május végén lesz a meggyilkolt elnök születésének 95. évfordulója.

Hatter.hu

Témák