Kicselezték az ellentüntőket a felvonulók Budapesten | Háttér Társaság

Kicselezték az ellentüntőket a felvonulók Budapesten

Kelet-európai viszonylatban is kirivóan brutális homofób poszterKomolyabb incidensek nélkül ért véget a szombati budapesti melegfelvonulás, bár az Oktogonnál több száz ellentüntető őrjöngött, de őket a menet útvonalának utolsó pillanatban történt megváltoztatásával kikerülték. A mintegy másfél ezer ember részvételével zajló felvonulást több száz rendőr biztosította.

 

A Hősök tere torkolatátánál három kamion mögött sorakoztak fel a megmozdulás résztvevői, akik között több közéleti személyiség és politikus is megjelent. Az Oktogonnál csoportosuló ötszáz ellendemonstráló miatt a teret megkerülve, módosított útvonalon érkeztek az Alkotmány utcába.

ABudapesti életkép, 2011. június 18.z ellentüntetők megpróbálták áttörni a kordonokat, ezért a rendőrök könnygázzal fújtak le több embert. A lezárt utakon át végigkísérték és folyamatosan szidalmazták a felvonulókat, de a fémkordonokon és a rendőri sorfalon át nem tudtak a felvonulók közé jutni.

A Kossuth téren szintén több mint száz ellendemonstráló gyűlt össze, és a felvonuláson résztvevőket bekiabálásokkal gyalázták, a felszólalókat pedig füttyszóval próbálták megzavarni. A feleket itt szintén fémkordonok és teljes védőfelszerelést viselő rendőrök sorfala választotta el.

Oktogon, 2011. június 18.Stuart Milk, a Harvey Milk Alapítvány vezetője a felvonulás kezdetén tartott beszédében úgy fogalmazott: lehet, hogy megpróbálták megállítani és diszkriminálni őket, de mégis megtartják a Pride-ot. Szavai szerint lehet, hogy megpróbáltak diszkriminatív rendelkezéseket írni az alkotmányba, de mégis itt vannak, hogy elmondják: egyenlőek. Beszéde végén felolvasta Barack Obama közleményét, amelyben az amerikai elnök az ENSZ pénteki, az LMBT-közösség tagjainak alapvető jogaiért kiálló határozatát üdvözölte.

Oktogon, 2011. június 18.Az Amnesty International Európai Irodájának igazgatója emlékeztetett arra, hogy februárban is felszólaltak, amikor a rendőrség nem akarta engedélyezni a Pride útvonalát. Nicolas Beger arra kért minden jelenlevőt, hogy emlékezzenek meg azokról, akik nem tehetik meg, hogy nyíltan vállalják önmagukat. Elszomorítónak nevezte, hogy az új magyar alaptörvényből kimaradt a szexuális orientáció alapú diszkrimináció tilalma és, hogy rendkívül szűk módon határozták meg a házasság fogalmát.

A rendezvény végén felszólalók bírálták a nemrégiben elfogadott új alaptörvényt, amely csak az ellenkező neműek közötti házasságot ismeri el, a szervezők álláspontja szerint a házasság intézménye mindenkit megillet.

Zagyva György Gyula jobbikos képviselő rohamrendőrök gyűrűjébenGöncz Kinga szocialista EP-képviselő hangot adott annak a véleményének is, hogy Magyarország hamarosan "újra európai lesz", ahol senkinek sem kell félnie vagy megkülönböztetést elszenvednie.

A politikus emlékeztetett arra, hogy 2008-ig a melegfelvonulások lebonyolításához nem volt szükség rendőri védelemre. Reményei szerint a mostani helyzet is csak átmeneti, amit szavai szerint a fiatalok változtathatnak majd meg. Magyarország azért csatlakozott Európához, hogy az európai értékeket itthon is lássák - hangoztatta.

Budapest Pride, 2011. június 18.A BRFK a felvonulás miatt már péntek estétől fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban. A rendőrség térfigyelő kamerákat szerelt az oszlopokra, és szalagokkal zárta le a felvonulás teljes útvonalán a parkolóhelyeket. Az útkereszteződéseknél motoros rendőrök és járőrautók álltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 77 gépkocsit helyeztek át a rendőrök a lezárt területekről a környező utcákba.

(MTI)

 

 

 

 

Témák