Hatalmas rendőri készültség mellett tartották meg Belgrádban az Ecce Homo-kiállítást | Háttér Társaság

Hatalmas rendőri készültség mellett tartották meg Belgrádban az Ecce Homo-kiállítást

A Pride Week szervezői megnyitják az Ecco Homo kiállítást, a háttérben a fő műA hatalmas rendőri készültségnek köszönhetően incidens nélkül tartották meg szerda este Belgrádban a melegbüszkeség-heti rendezvénysorozat második legneuralgikusabb eseményét, Elisabeth Ohlson Wallin svéd fotóművésznő Ecce Homo című kiállítását, amely homoerotikus kontextusban mutatja be Jézus Krisztus történetét a kereszténység kirekesztő, illetve befogadó jellegéről való elgondolkodtatás céljából. Szélsőséges csoportok istenkáromlónak nyilvánították a 12 fotóból álló tárlatot, és feljelentéssel, illetve a vernisszázs megzavarásával fenyegetőztek.

A rendőrség már két órával a megnyitó előtt nagy erőkkel zárta le szerda délután a kiállításnak otthont adó intézmény, a Centar za kulturnu dekontaminaciju (A kulturális fertőtlenítés központja) környékét, és csak az ottlakókat, a meghívottakat és a sajtó képviselőit engedték be. Ivica Dacic miniszterelnök, belügyminiszter előzőleg 2000 rendőr helyszínre vezénylését jelentette be, szemtanúk több száz rohamrendőrt láttak az épület környékén. A nagy biztonsági készültségnek köszönhetően az összecsapások elmaradtak, de egy kisebb csoport feszületeket és vallási ikonokat a magasba tartva, vallási dalokat énekelve tüntettek a kulturális központ közelében.

Jézus megkeresztelése Elisabeth Ohlson Wallin értelmezésébenA megnyitón a szervezőbizottság egyik tagja, Boban Stojanovic felolvasott egy nyílt levelet, amelyet Ivica Dacic miniszterelnökhöz intézett Irinej pátriárka, szerb ortodox egyházfő aznapi állásfoglalása kapcsán. A melegjogi aktivista felszólította a kormányfő-belügyminisztert, hasson oda, hogy a szerb pravoszláv egyháza feje felhagyjon az emberi jogok lábbal tiprásával és a homofóbia táplálásával. A kormány azután tiltotta be szerdán a szombatra tervezett melegfelvonulást, hogy a pátriárka "a Belgrádra erkölcsi árnyékot vető" eseménynek, "a szégyen parádéjának" a betiltására szólított fel. Az egyház feje követelte a kiállítás betiltását is, de ezt a kérését a hatóságok nem teljesítették.

Az Ecco Homo című tárlaton a svéd fotóművésznő 12 fényképen, sajátos értelmezésben idézi fel a Jézus-történet főbb állomásait (http://ohlson.se/?page_id=359). Az 1998-ban készült fotósorozatnak a belgrádi volt az első bemutatása egész Kelet-Európában; Svédországban még templomokban is bemutatták, bár nem minden vita nélkül. A belgrádi szervezők szerint a művésznő a provokatív fotósorozattal arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a kereszténység lényege nem a kirekesztés, hanem a befogadás.

Hatter.hu

Témák