Első ízben lépett fel melegkórus katolikus misén Olaszországban

Első ízben lépett fel misén katolikus templomban Olaszország első melegkórusa, a bolognai Komos, amelyet korábban többször is kitiltottak templomokból.

A mintegy húsz homoszexuális férfiból álló énekkar három művet adott el virágvasárnap a toszkánai Montalcino város Torrenieri-plébániáján.

"Nem csapott villám a templomba, és egyetlenő hívő sem gyújtott fel bennünket" - tréfálkozott a fellépés után Paolo Montanari, a melegkórus karnagya, hozzátéve, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, a plébános nem győzött hálálkodni, és a hívek is megköszönték az előadást, "a kórus két tagja pedig még áldozott is".

Montanari reményét fejezte ki, hogy nem utoljára léptek fel katolikus misén.

A bolognai melegkórusnak, amelyet a Sienához közeli toszkánai templom kért fel a szereplésre, saját szűkebb hazájában, Emilia-Romagna tartományban nem volt ilyen könnyű dolga az egyházzal: két éve a bolognai érsek parancsára kitiltották őket a külvárosi templomból, ahova alig pár hónapja próbálni jártak, tavaly pedig az utolsó pillanatban, minden indoklás nélkül törölték fellépésüket egy egyházzenei fesztiválon.

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató
Gyermekvédelmi tájékoztató