Elismerné a melegházasságot Gyurcsány Ferenc pártja | Háttér Társaság

Elismerné a melegházasságot Gyurcsány Ferenc pártja

A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja az új polgári törvénykönyv tervezetéhez benyújtott KDNP-s módosító javaslatokat, amelyek különbséget tennének a házastársak és az élettársi kapcsolatban élők között. Niedermüller Péter, a DK alelnöke azt mondta az MTI-nek, hogy a párt teljesen egyenjogúsítaná a meleg párokat, és az erre vonatkozó indítványt újra az Országgyűlés elé terjesztik.

A kereszténydemokraták elhagynák a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályokat az új Ptk.-ból, az élettársi kapcsolatokat pedig a családjogi helyett a kötelmi jogi könyvben szerepeltetnék. Niedermüller Péter, a DK alelnöke ezzel kapcsolatban szerdán az MTI-nek azt mondta: elfogadhatatlan, hogy az élettársi kapcsolatban élőket ne tekintsék családnak, így téve jogi különbséget a házasságon alapuló családok és az élettársi közösségek között.

A DK tiltakozik ellene, hogy "a KDNP a maga szűk, ideológiai pozíciójából kiindulva próbálja meghatározni, hogy mi tekinthető családnak", s a neki nem tetsző családformákat jogi hátrányokkal sújtsa - fejtette ki. Niedermüller Péter hozzátette: alapvető szabadságjog, hogy az emberek eldöntsék, milyen életformát követnek, milyen családformában és kivel akarnak együtt élni, ebben semmiféle feladata nincs az államnak.

A DK alelnöke kiemelte, hogy pártja a heteroszexuálisokéval egyenlő jogokat biztosítana az azonos nemű pároknak, lehetővé tenné a házasságukat, azt, hogy gyermeket fogadjanak örökbe, és a házastársakéval megegyező öröklési szabályokat alkalmazna rájuk. Erre vonatkozó javaslatukat újból beterjesztik a parlamentnek - közölte.

MTI

Témák