Boldogtalan melegszerelmeit szőtte meséibe a nagy mesemondó | Háttér Társaság

Boldogtalan melegszerelmeit szőtte meséibe a nagy mesemondó

Hans Christian Andersen szenvedélyes érzelmekkel közeledett egy testvérpárhoz. Amikor a lánynál nem talált viszonzásra, a fiú felé fordult, de szerelme ott is kudarcot vallott. Ennek ellenére a fiú sokáig támogatta az írót, jó barátja maradt, annyira, hogy még a sírjába is befogadta felesége mellett harmadiknak – fedte fel a nagy meseíró testvérének, Karennek az ükunokája, Anthony Majanlahti történész azt kutatva, miként szőtte bele meséibe az író a saját életét.

Andersen meseíró volt, de élete korántsem volt mesés. Szegény családban született, anyja alkoholista mosónő, apja foltozóvarga, aki a fiú kiskorában meghalt. A felnőtt Andersen, bár elismerésre és hírnévre tett szert, magánéletében zaklatott, boldogtalan volt.

"Andersen kapcsolata az érzelmekkel és a szexualitással igazán nehéz volt. Csak olyan nőkbe (és időnként férfiakba) szeretett bele, akik másokkal léptek házasságra. Nem volt gyermeke, mert úgy gondolta, hogy a gyerek fékezi a kreativitást. De egyébként kedvelte a kicsiket" – olvasható a könyvben.

Andersen (1805-1875) A rút kiskacsában önmagát mintázta meg, csúnyának tartotta magát és ezért gátlásos volt. Boldogtalan szerelmeit írta meg A kis hableányban, A rendíthetetlen ólomkatonában. A fülemüle Jenny Lind svéd énekesnőről szól, akinek késve, levélben mert szerelmet vallani, de a nő csak "kedves testvérének" tartotta.

Hasonlóképpen járt iskolatársa nővérével is, akit valószínűleg a legmélyebben szeretett, mert amikor meghalt, a nyakában egy bőrzacskóban megtalálták az asszony egyik levelét és azzal is temették el.

A történész szerint Andersen érzelmei végig megmaradtak egy kamasz szintjén. Vágyai ugyan soha nem teljesültek, de a szenvedés, az állandó epekedés jót tett alkotói képességeinek. Meséi szépek, de jobb, ha a gyerekek nem tudják, mi rejtőzik mögöttük.

A legkülönösebb kapcsolat egy testvérpárhoz fűzte. Andersen szegény volt és a tanuláshoz pénzre volt szüksége. 1822-ben pártfogásába is vette a Dán Királyi Színház egyik igazgatója, Jonas Collin és az ő révén bekerült a slagelsei irodalmi iskolába.

Collinnak négy gyermeke volt és Andersen közülük szeretett bele kettőbe, előbb Louiséba, a lányba, aki azonban egy év múltán hirtelen férjhez máshoz, ekkor az író figyelme a fiútestvér, Edvard felé fordult. Leveleiben Andersen nyíltan megvallotta a fiúnak, hogy olyan érzelmeket táplál iránta, mint egy nő, hozzátéve azonban, hogy saját természetének nőiességének és barátságuk jellegének titokban kell maradnia.

Edvard azonban nem volt homoszexuális és nem viszonozta a férfi szerelmét. Mindamellett hűséges barátként és menedzserként kitartott mellette, olyannyira, hogy amikor Andersen meghalt, az írót őközé és a felesége közé temették.

Beteljesületlen maradt a szerelem, amelyet egy weimari nemesember, a szépséges Karl Alexander iránt érzett az író. A huszonéves ifjút a koppenhágai udvarban ismerte meg Andersen, aki akkor már híres szerző volt. Majanlahti szerint kettejük kapcsolata merő barátság maradt és még azt sem tudni, hogy az író megvallotta-e nyíltan az érzelmeit a német ifjúnak.

A leszármazott talán jobban kidomborította Andersen biszexualitását, ugyanakkor Jackie Wullschlager amerikai irodalomkritikus, életrajzíró egy néhány éve megjelent könyvében kereken azt állította, hogy „színlelt nőkalandjai ellenére Andersen valójában a saját neméhez vonzódott”.

A H.C. Andersen: The Life of a Storyteller című könyv idéz egy 1944-es naplóbejegyzést, amelyben egy bizonyos Henriknél tett látogatásáról és kölcsönös gyengédségről számol be. Andersen 39 éves szeretett bele Henrik Stampe dán báróba, joghallgatóba, a legnagyobb szerelme azonban a Királyi Színház híres és szépséges balett-táncosa, Harald Scharff volt, akibe 55 évesen szeretett bele őrülten és aki egy ideig viszonozta is a közeledését.

Hatter.hu

Témák