Bérgyilkosokkal ölette meg magát két AIDS-es meleg katolikus pap Kolumbiában

Rafael Reatiga és Richard Piffano plébánosokA helyi alvilág bérgyilkosaival ölette magát két, szoros barátságban lévő homoszexuális római katolikus pap a dél-amerikai Kolumbia fővárosában, Bogotában, miután kiderült, hogy legalább az egyikük AIDS-es. A plébánosok először szakadékba akartak hajtani autójukkal, de a kísérlet meghiúsult, és inkább bérgyilkosokat szerződtettek.

A(z ön)gyilkosság még tavaly januárban történt Bogotában, a két papra egy szétlőtt autóban találtak rá. A rendőrség először azt hitte, rablógyilkosság történt, ám e hét keddjén az ügyészség közölte, hogy a nyomozás kiderítette: a népszerű fiatal papok valójában megrendelték a saját halálukat. A 35, illetve 37 éves papok tanúvallomások közismert homoszexuális találkahelyek törzslátogatói voltak, és az ügyészség szerint alvilági bérgyilkosokat szerződtettek, hogy azok végezzenek velük, mivel nem volt bátorságuk az öngyilkossághoz.

A kettős rablógyilkosságnak álcázott öngyilkosság előtt három héttel Rafael Reatiga, az AIDS-es plébános minden vagyontárgyát átíratta az édesanyjára, barátja, Richard Piffano pedig 3700 dollárnyi összeget vett ki a bankból halála napján. Az ügyészség szerint a két férfi összesen 8500 dollárt fizetett a bűnözőknek, hogy végezzenek velük.

A nyomozók a papok mobiltelefonjáról a haláluk előtti napokban kezdeményezett hívások alapján jutott el az alvilági szolgáltatások széles körét nyújtó bűnbandához, amelynek egyik tagjánál hónapokkal a tragédia után meg is találták az egyik plébános ellopott maroktelefonját. Összesen négy férfi vehetett részt a bűntettben, kettő már rács mögött van, akár 40 év börtönt is kaphatnak.

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2014 Háttér Társaság

1380 Budapest, Pf. 1055
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu