Békés Pride – 20 év, 20 ezer felvonuló | Háttér Társaság

Békés Pride – 20 év, 20 ezer felvonuló

[title]Csúcsot döntött a Budapest Pride: a szervezők becslése szerint 20 ezren vettek részt az idei Budapest Pride felvonuláson, hogy kiálljanak az LMBTQ közösség tagjainak jogaiért, s hogy tiltakozzanak a kirekesztés ellen. A rendezvényt néhány tucatnyi ellentüntető próbálta megzavarni, de nem találtak rést a pajzson.

Békés eszközökkel, zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólalnak fel a 20. Budapest Pride résztvevői azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként is önmaguk lehessenek, és önazonosan, félelem nélkül élhessenek. A gyülekező fél négytől az Andrássy út és a Nagymező utca találkozásánál volt, innen indultak az Andrássy út – Erzsébet tér – Lánchíd útvonalon a Tabánhoz. A vonulást néhány tucatnyi ellentüntető próbálta megzavarni, de az erős rendőri készültségnek köszönhetően ez kudarcba fulladt.

Az Egyesült Államoktól Japánig huszonöt ország nagykövetsége közös nyilatkozatban támogatásáról biztosította a fesztivált. A magyar politikai élet megosztott. A demokratikus ellenzék pártjai szintén támogatják a rendezvényt és az LMBTQ-jogokat,

a kormánypárti jobboldal politikusai (néhány pökhendi nyilatkozattól eltekintve) általában hallgatnak,

a szélsőjobboldal háborog.

[title]Készüljetek, mert ezen a felvonuláson provokálni fogunk” – kiabálta Milanovich Dominika, a Budapest Pride egyik sajtószóvivője a szervezők kamionjáról, miután Fischer Iván elmondta a megnyitóbeszédet. A legnagyobb cégek külön kamionnal képviseltették magukat, a "Nyitottak vagyunk" kezdeményezés keretében később lufik százait engedték a magasba a Lánchídról. A menetben sok volt a külföldi, volt, aki az egész családját elhozta, de a tütüs táncosoknál is feltűnőbbek voltak a politikusok, akik kifejezetten örültek, ha lefényképezték őket. 

Számos ellenzéki politikus is megjelent: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke feleségével érkezett, és élvezte a technót. Ott volt Molnár Csaba DK-alelnök és a Liberálisoktól Fodor Gábor is, a Párbeszéd Magyarországért aktivistái pedig transzparenst hoztak, rajta a kissé ironikus „Hallgass a szívedre” felirattal.

Békés Pride – 20 év, 20 ezer felvonulóA szocialistáktól Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó volt jelen. Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika társelnöke azt mondta: molinót nem hoztak, és azt sem beszélték meg, ki jön a pártból. Úgy véli, az elmúlt években még távolabb került az elfogadás a Fidesz húzásai miatt, holott számos nyugati államban konszenzusos téma a vonulás. A Pride-ot támogatásukról biztosító nyugati nagykövetségek több munkatársa is vonult a tömegben.

„Itt az lehetek, aki vagyok!” – mondta a Tabánban Hanzli Péter, a Budapest Pride egyik szóvivője, egyben egyesületünk egyik ügyvivője, aki szerint fontos, hogy elfogadjuk embertársainkat a szivárvány minden színében.

„Befogadó, sokszínű országban szeretnék élni, egy olyan országban, ahol a miniszterelnökben fel sem merül, hogy az LMBTQ emberekről egy vicc jusson az eszébe”

– tette hozzá a szóvivő. – Legyetek aktívak, csatlakozzatok bátran! – ezt már az utolsó szónok, Molnár Adrienn, a PeMel pécsi LMBTQ Közösség aktivistája mondta.

Témák