A vereségét érző Vatikán fogadkozik, hogy soha nem adja fel a harcot a melegházasság ellen | Háttér Társaság

A vereségét érző Vatikán fogadkozik, hogy soha nem adja fel a harcot a melegházasság ellen

Az azonos neműek házassága elleni harc lankadatlan folytatását helyezte kilátásba a Vatikán a hét végén, azután, hogy az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is történelmi előrelépés történt a melegházasság ügyében: Amerikában másfélévtizedes trendet megtörve négy államban is a melegházasság hívei győztek a népszavazáson, Spanyolországban az alkotmánybíróság véglegesen érvényesnek ismerte el az azonos neműek házasságát, Franciaországban a kormány elfogadta a melegházasság törvényesítéséről szóló javaslatot, Nagy-Britanniában pedig végérvényesen pert vesztett egy örökbefogadási ügyeket intéző katolikus segélyszervezet, amely megtagadta gyermek örökbe adását azonos nemű pároknak. "Európában is dőlnek a hagyományos házasság bástyái" - számolt be a fejleményekről a Magyar Kurir is.

Úgy tűnhet, hogy az egyház, legalábbis ezen a fronton, vereséget szenvedett - írta elsőoldalas vezércikkében a Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano péntek délután megjelent, szombati keltezésű számában, hozzátéve rögtön, hogy valójában nem ez a helyzet, mert a katolikus egyházak a világ sok országában egyedüliként őrködnek bátran a vallásszabadság fölött azáltal, hogy ellenzik a melegházasságot, szembeszegülve "a világ minden kultúrájába behatoló politikailag korrekt ideológiákkal". A katolikus világegyház szócsövének vezércikke szerint "az egyház arra hivatott, hogy a modernitás egyedüli kritikusa legyen, az egyetlen akadály azon antropológiai struktúrák felbomlása előtt, amelyeken az emberi társadalom alapul".

A vezércikk megjelenését követő napon a Vatikán szóvivője, a jezsuita Federico Lombardi pap a harminc nyelven sugárzó Vatikáni Rádióban erősítette meg határozottan, a gúnyoros hangnemet sem mellőzve, hogy a katolikus egyház továbbra is megingathatatlanul szembehelyezkedik az azonos neműek házasságának engedélyezésével, "soha nem adja fel a harcot azon kísérletek ellen, amelyek a heteroszexuális házasság kiváltságos szerepének eltörlésére irányulnak".

A nyugati országokban "elterjedt tendencia, hogy módosítsák azt a klasszikus felfogást, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre, sőt megpróbálnak lemondani róla, megszüntetni más kapcsolatokhoz viszonyítva sajátos és kiváltságos jogi státusát". "Ezt nemcsak a katolikus egyház mondja" - jelentette ki Lombardi, idézve Franciaország főrabbijának egyik nyilatkozatát. "Arról van szó, hogy megőrizzük az emberi kapcsolatok olyan felfogását, amelyben a férfi és a nő közötti monogám házasság civilizációs vívmány. Ellenkező esetben miért is ne lehetne legalizálni a szabadon elfogadott többnejűséget, sőt a diszkrimináció elkerülése értelmében a többférjűséget?" – tette fel szarkasztikusan a kérdést.

A katolikus egyház szempontjából kiábrándító fejleményeket összefoglalva a Magyar Kurir megemlíti, hogy Angliában öt éve folyó pert vesztett el a Catholic Care örökbefogadási ügynökség, amely – katolikus erkölcsi felfogásának megfelelően – ragaszkodott hozzá, hogy azonos nemű pároknak nem ad örökbe gyermeket. A törvényszék szerint a karitatív szervezet álláspontja „megosztó, szeszélyes és önkényes”, valamint megrendíti a homoszexuális párok méltóságát, akiknek szülői képességei „megkérdőjelezhetetlenek”. A Catholic Care eljárása – érveltek – sértené az európai emberi jogi konvenció azon cikkelyét, amely elítéli a nemi irányultság alapján történő diszkriminációt, továbbá „védené az Egyház azon felfogását, mely szerint a homoszexualitás bűn.”

Hatter.hu

Témák