A szlovén kormány elfogadta az új családjogi törvényt, amely a házassággal egyenlően kezeli azonos neműek párkapcsolatát, egyebek közt a meleg párok általi örökbefogadást is engedélyezi - jelentette be csütörtökön Ljubljanában Ivan Svetlik szlovén munka-, család- és szociálisügyi miniszter.
A Delo című ljubljanai lap szerint nem valószínű, hogy népszavazást tartanak a melegházasságról, mert azt a szlovén alkotmánybíróság nem fogja megengedni.
Ha a törvényjavaslat átmegy a parlamenten, Szlovénia lesz az első közép-európai és az első posztkommunista ország, ahol minden téren, várhatóan még a nevében is egyenjogúsítják a homoszexuális párok bejegyzett élettársi kapcsolatát.
Jóváhagyás esetén 2011. május 1-én léphet életbe az új családjogi törvény.
Október végén a katolikus egyház felhívására mintegy 3 ezer ember gyűlt össze Ljubljanában, hogy a meleg párok egyenjogúsítása ellen tiltakozzon. A tüntetők követelték, hogy a kormány korlátozza a házasság fogalmát férfi és nő kötelékére, a családét pedig apa, anya és gyermekek életközösségére.
Anton Stres ljubljanai érsek azzal vádolta a balközép szlovén kormányt, hogy az "megtagadta a család védelmét", ehelyett "igyekszik megfosztani azt értékétől".
A szlovén katolikus püspöki kar a "család értékével ellentétes ideológiákkal való eltökélt szembenállásra" szólított fel.
"Nem akarunk új családformákat kreálni, csak elismerni azt, ami a valóságban is létezik, a hagyományos család pedig a jövőben is az állam teljes támogatását és védelmét fogja élvezni" - mondta a munka-, család- és szociálisügyi miniszter csütörtöki ljubjanai sajtóértekezetén, amelyen bejelentette, hogy készen áll a parlamenti beterjesztésre az új családjogi törvény.
Svetlik szerint Szlovéniában az életközösségek egyharmada "atipikus", vagyis nem hagyományos, és ezeket mind egyenjogúsítják a hagyományos családdal.
A szlovén alkotmánybíróság a nyáron alkotmányellenesnek minősítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról 2006-ban elfogadott, csak kevés házastársi jogot megadó törvényt, és fél évet adott a parlamentnek arra, hogy változtasson a diszkriminatív helyzeten.
A katolikus Szlovéniában egyre kevesebben vallják magukat hívőnek és csökken a templomok látogatottsága is.
Hatter.hu



