A melegházasságról nyitott vitát a finn parlament | Háttér Társaság

A melegházasságról nyitott vitát a finn parlament

Az azonos neműek közti házasság engedélyezéséről nyitott vitát a finn parlament. Az indítványt a 200 parlamenti képviselő közül 76 írta alá, és várhatóan még többen szavaznak majd rá, de egyelőre nem tudni, meglesz-e az elfogadásához szükséges többség. Finnországban már most is létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye, de ez pl. nem engedélyezi idegen gyermekek örökbefogadását vagy a partner vezetéknevének a felvételét. A vita szerdán kezdődött a helsinki testületben, és az indítványt megtárgyalásra rögtön tovább is küldték az illetékes szakbizottságokba.

Ez az eddigi legerőteljesebb politikusi kezdeményezés a melegházasság legalizálására a legkonzervatívabb észak-európai országban. Az indítványt többek közt aláírta Jutta Urpilainen szociáldemokrata gazdasági miniszter, Alexander Stubb konzervatív Európa-ügyi és külkereskedelmi miniszter és Ville Niinistö zöldpárti környezetvédelmi miniszter. Várhatóan megszavazza Jyrki Katainen miniszterelnök is, aki azonban tevőlegesen nincs a kezdeményezők között, mert megígérte a kis kereszténydemokrata koalíciós partnernek, hogy nem teszi a kormányprogram részévé a melegházasság legalizálását.

A nyolc parlamenti párt közül csak a Päivi Räsänen belügyminiszter vezette kereszténydemokraták és a jobboldali-populista Igaz Finnek utasítják el egyöntetűen a törvénytervezetet. A kereszténydemokrata pártvezető, belügyminiszter szerint a házasság egy férfi és egy nő köteléke, és, a jelenlegi törvényi szabályozás "kiválóan működik", az Igaz Finnek a "kereszténység és a családi értékek lábbal tiprásáról" beszélnek. A beterjesztők ugyanakkor rámutattak, hogy Finnország hátul kullog a meleg párok emancipációjában az észak-európai országok között, amelyek már mind engedélyezték az azonos neműek polgári esküvőjét, sőt Dániában nyártól már a templomi esküvő is engedélyezett lesz.

Lasse Mannisto, a családjogi törvény módosításának fő kezdeményezője szerint hosszabb távon mindenképp csak idő kérdése a melegházasság finnországi legalizálása, különös tekintettel arra, hogy hazája korábban mindig élen járt a társadalmi igazságosságban. A konzervatív Alexander Stubb miniszter úgy látja, a melegházasság legalizálása újabb logikus lépés azon az úton, amely megszabadítja a homoszexualitást a bűncselekmény vagy a betegség stigmájától. Az 5,3 millió lakosú Finnországban 1600-ra tehető a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuális párok száma.

Hatter.hu

Témák