A melegekkel is párbeszédet akar Berlin új érseke | Háttér Társaság

A melegekkel is párbeszédet akar Berlin új érseke

Rainer Maria WoelkiMinden társadalmi csoporttal, köztük a homoszexuálisokkal is párbeszédet akar saját állítása szerint Berlin új érseke, a Vatikán által a múlt héten kinevezett Rainer Maria Woelki, akinek vaskalapos hírben álló személyét fanyalogva fogadta a 3,5 millió lakosú német főváros meleg közössége és liberális médiája.

Az 54 éves, de fiatal kora ellenére a katolikus egyház konzervatív szárnyához tartozónak tartott főpap kedden, első nyilvános berlini fellépése alkalmával azt hangoztatta, hogy a katolikus egyház "nem akar felemelt mutatóujjal hadonászó erkölcscsősz intézmény lenni".

Azt mondta, hogy noha a katekizmus rendezett viszonyokat követel meg a szexualitás terén is Isten előtt, az embereket nem szexuális irányultságuk alapján kell megítélni. Ennek szellemben a berlini érsekség 391 ezer katolikus hívőjének leendő lelki vezetője kezet nyújtott Klaus Wowereitnak, a német főváros homoszexualitását nyíltan vállaló szociáldemokrata főpolgármesterének (kormányzójának) is.

A konzervatívként ismert kölni segédpüspök meglepő kinevezése berlini érsekké vegyes reakciókat váltott ki. Melegszervezetek és politikusok bírálták például a homoszexualitással kapcsolatos állítólagos kijelentéseit. Woelki ugyanakkor azt mondta, hogy ő sosem mondta nyilvánosan azt a neki tulajdonított mondatot, miszerint "a homoszexualitás vét a teremtés isteni rendje ellen".

 "Számomra az egyház nem erkölcsi intézmény. Ezért egy püspöknek is óvatosan és visszafogottan kell bánnia felemelt mutatóujjával és nem szabad örökösen hadonásznia vele" - mondta most Woelki, értésre adva, hogy nem szándékozik csesztetni a népes és jól elfogadott meleg közösséget Berlinben, egy olyan nagyvárosban, ahol meglehetősen ellenségesen, jobbik esetben közönyösen viszonyulnak a valláshoz.

Az új berlini érseket augusztus 27-én iktatják be hivatalába. A nyíltan meleg polgármester, Wowereit egyelőre előzékenyen megkönnyítette a dolgát azzal, hogy szívélyesen fogadta őt, és szoros együttműködést ígért neki.

Hatter.hu

 

 

Témák