A magyar kormány ismét beintett | Háttér Társaság

A magyar kormány ismét beintett

[title]Fura közleményt adott ki a nőnap előestéjén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A magyar állam ugyan hisz a nők egyenlőségében, de azt kikéri magának, hogy Brüsszelben ezt az ügyet az LMBTI-emberek jogainak védelmével kapcsolják össze. Az Emmi szerette volna, ha a két ügyet külön tárgyalják, de a foglalkoztatási tanács ezt elvetette. Magyarország így nem támogatta a melegek egyenlőségéről szóló dokumentumot, a tanács pedig nem szavazta meg végül se azt, sem pedig a nők társadalmi egyenlőségéről szóló részt.

Azt írták: az LMBTI-emberekről szóló, kizárólag a bizottság által készített dokumentumot "komoly, a tagállamok szuverenitásával összefüggő aggályok miatt" a tanácsülésen jelen formájában nem tudta támogatni Magyarország. Magyarország nem támogatta az LMBTI-emberek egyenlőségéről szóló dokumentumot, így – mivel az elnökség nem fogadta el a két dokumentum szétválasztására vonatkozó javaslatot –, a tanács egyik dokumentumot sem fogadta el. A holland elnökség döntése szerint elnökségi következtetések készülnek, amelyeket a tervek szerint a tanács júniusi ülésére kívánnak benyújtani – írja a hvg.hu.

[title]Az Emmi közölte: Magyarország nem tud és a jövőben sem fog olyan döntéseket támogatni, amelyek nem tükrözik az alaptörvényben lefektetett alapelvek és értékek védelmét. Mivel a családjogi kérdések alapvetően nemzeti hatáskörbe tartoznak – tették hozzá –, nem tartanak elfogadhatónak olyan uniós politikai döntést, "amely közvetlenül vagy közvetve gyakorol nyomást Magyarországra, hogy vizsgálja felül a családjoggal kapcsolatos alapvető értékeit".

A hatályos magyar jogszabályok és az alaptörvény alapján biztosított Magyarországon az LMBTI-emberek védelme az európai értékekkel összhangban – olvasható a tárca közleményében. Úgy fogalmaztak: el kell kerülni, hogy egy uniós dokumentum "a nemzeti hatáskörök csorbításával" lehetőséget teremtsen olyan intézkedések jövőbeni előírására és számonkérésére, amelyek Magyarországnak "ezen túlmenő, nem tisztázott kötelezettséggel járnának".

A kormány korábban az új alaptörvény elfogadásával tette lehetetlenné, hogy alkotmánymódosítás nélkül bevezethető legyen Magyarországon a melegházasság intézménye.

Témák