Sajtóközlemény: Módosítsa a Kormány a Büntető Törvénykönyvet! | Háttér Társaság

Sajtóközlemény: Módosítsa a Kormány a Büntető Törvénykönyvet!

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2007. július 7. napján a melegbüszkeség-napi felvonulás alkalmával antiszemita és homofób bekiabálások kíséretében a békés menetet tojással, üvegekkel, Molotov-koktéllal dobálta meg az ellentüntetők tömege.

A felvonulást követő rendezvény után több leszbikus és meleg személyt elkövetői csoportok súlyosan bántalmaztak, miközben szexuális orientációjukra vonatkozó megjegyzéseket tettek.

Felhívjuk a Magyar Köztársaság Kormányát, hogy a közvélemény számára tegye világossá, mi történt, nyomatékosítsa, hogy a melegeket és leszbikusokat érintő ilyen és hasonló cselekedetek elítélendőek és a társadalomra súlyosan veszélyesek.

Felhívjuk a bűnüldöző szerveket, hogy kellő szigorral lépjenek fel, vizsgálják ki és előzzék meg az ilyen és hasonló eseteket.

Ezen túlmenően kérjük a Kormányt, hogy a Btk. 174/B. §-ában szabályozott, "Nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak" bűncselekmény tényállásának módosítását kezdeményezze úgy, hogy az – az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban –  kiterjedjen azokra a bántalmazásokra és cselekményekre is, amelyek valaki vélt vagy valós szexuális orientációja, nemi identitása vagy valamely egyéb társadalmi csoporthoz való tartozása miatt követnek el.

Az ilyen módon megalkotott "Gyűlölet-bűncselekmény"  törvényi tényállása – annak büntetési tétele miatt – kellő védelmet jelenthetne az aljas indokból elkövetett támadásokkal szemben.

Budapest, 2007. július 14.

Háttér Társaság a Melegekért 
Labrisz Leszbikus Egyesület 
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság 
Magyar Helsinki Bizottság 
Mások magazin 
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda 
Öt Kenyér Egyesület 
Patent Egyesület 
Pride.hu Szerkesztősége 
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Védegylet 
Zöld Fiatalok

Témák