A hirdetést nem tették közzé, a filmet levetítik. Egyezségkötéssel zárult a HírTV elleni eljárás | Háttér Társaság

A hirdetést nem tették közzé, a filmet levetítik. Egyezségkötéssel zárult a HírTV elleni eljárás

Jelenet a Meleg férfiak, hideg diktatúrák c. filmből

Egyezségkötéssel zárult a Civil Művek HírTV ellen indított eljárása az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt. Az egyesület azért panaszolta be a médiacéget, mert 2014-ben megtagadták a Meleg férfiak, hideg diktatúrák c. készülő könyv és dokumentumfilm interjúalanyokat kereső felhívásának közzétételét. A HírTV most vállalta: háromszor levetíti a díjnyertes dokumentumfilmet, első alkalommal az idei Pride-héten.

A történet 2014 novemberében indult, amikor a  Civil Művek Közművelődési Egyesület egyik önkéntese újsághirdetést szeretett volna feladni egy Wesselényi utcai hirdetésfelvevő irodában, amelyben olyan ötvenen túli, meleg férfiakat kerestek, akik megosztanák élettörténetüket a készülő könyvhöz és dokumentumfilmhez. Az ügyintézők ezt megtagadták, arra hivatkozva, hogy a cég konzervatív, ezért “elzárkózik minden olyan jellegű dologtól, ami nem fér bele úgymond a hagyományos értékrendbe”.

Az egyesület ezt követően a Háttér Társaság támogatásával az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult, mivel álláspontjuk szerint a hirdetés megtagadása szexuális irányultságon alapult, amelyet az egyenlő bánásmódról szóló törvény tilt. Az eljárás hosszú ideig elhúzódott, időközben megjelent a Meleg férfiak, hideg diktatúrák c. könyv, és bemutatták az azonos című dokumentumfilmet is, amely több nemzetközi díjat nyert.

Az EBH végül 2017 januárjában kezdte érdemben vizsgálni az ügyet. A hirdetésfelvevő irodát működtető HírTV vitatta, hogy az elutasítás hátterében hátrányos megkülönböztetés állt volna, de nyitott volt az egyezségkötésre. A HírTV végük vállalta, hogy három alkalommal levetíti a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című 90 perces dokumentumfilmet, első alkalommal az idei Pride-hét keretében, 2017. július 9-én 23:00-kor.

“Nagyon örülünk az eljárás kimenetének, hiszen így sokkal több emberhez tud eljutni a filmünk” - mondta az egyezségről Takács Mária, a film rendezője. “Bízunk benne, hogy a hét idős férfi története sokakat rádöbbent, a melegség nem valami újkeletű divat, nagyapáink, ükapáink generációjában is voltak, akik azonos nemű párt választottak maguknak, vagy élték meg a szexualitásukat saját nemükkel.”

 

Témák