A francia Caramels Fous zenés amatőr társulat kizárólag meleg férfiakból verbuválódott. Eddig is több ezer állandó nézőjük volt, legújabb musicalparódiájuk azonban feltehetően többszörösére növelte rajongóik számát.
A két és fél órás előadást pergő rendezése, progresszív - olykor provokatív - humora, a szereplők professzionálisnak mondható ének- és táncteljesítménye miatt a műfaj egyik legjobb idei bemutatójaként értékelte a francia kritika.
Franciaország legrégebbi homoszexuális színházi csapata a párizsi Grand Boulevard egyik patinás régi színházában telt házak előtt játszotta a nyáron Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájának minden szempontból "megbolondított", Bretagne-ba áthelyezett változatát. A párizsi meleg közösség 27 éve alakult, és valóságos intézménnyé kinőtt társulata már jó ideje kilépett a homoszexuálisok zárt világából azzal, hogy a francia sanzonokra épülő szatirikus revük hagyományát követve a legszélesebb közönségnek játszanak. A magukat nyíltan vállaló homoszexuális párok mellett a nézők között ma már többségben vannak a családjukkal és gyermekeikkel érkezők.
A siker receptje egyébként egyszerű: a francia slágerek mellett népszerű operett- és musicalrészletek, sőt operaáriák is felcsendülnek, amelyeknek eredeti, sokszor bugyuta szövegeit metaforákkal teli, aktuális problémákra utaló verssorok váltják fel - a nézők legnagyobb derültségére. A mintegy harminc férfiból álló együttes az ismert dallamokon keresztül egy összefüggő történetet ad elő.
A dramaturgiailag jól végiggondolt, a nézőket szünet nélkül nevetésre késztető, fordulatokban bővelkedő Madame Mouchabeurre (a Pillangókisasszony angol címének, a Madame Butterflynak szó szerinti francia fordítása, azaz Madame Repülővaj) című darab egy breton faluban játszódik az Atlanti-óceán partján. Harminc évet ölel fel a történet, rávilágítva a francia életstílus és szokások amerikanizálódására, illetve az abból való kiábrándulásra.
Az ötvenes években partraszálló amerikai tengerészgyalogosok "macsó" kapitánya Gwenda és Yvon esküvőjének előestéjén egy pillanat alatt elcsábítja a naiv menyasszonyt, miközben a katonák amerikai életstílusukkal teljesen felbolygatják a falu életét: Coca-Colát kóstoltatnak a házi borhoz szokott helyiekkel, a kontingens egyik meleg tagjának vonzódása pedig ráébreszti a plébánost saját homoszexuális beállítódására, aki ezek után soha többet nem tud ellenállni a test örömeinek, de papi elkötelezettségére hivatkozva ellöki magától amerikai szerelmét.
Pinkerton hadnagy és katonáinak távozásával a teherbe esett Gwenda azonban, Pillangókisasszonnyal ellentétben, nem lesz öngyilkos, hanem hozzámegy francia vőlegényéhez, és megszüli az amerikai tiszttől fogant gyermekét, aki a falu nagy szégyenére homoszexuális lesz.
Gwenda és Yvon a hetvenes években megértő hippi szülőknek bizonyulnak, és befogadják házukba fiuk barátját is. Amikor amerikai repülősök landolnak a faluban, élükön Pinkerton Amerikában született másik gyermekével, Gwenda kénytelen fiának elmondani, hogy apja nem Yvon, hanem egy amerikai tiszt. A francia férj szégyenében elmenekül, a fiú pedig frissen megismert féltestvére, Pinkerton Jr. ösztönzésére New Yorkba indul a repülősökkel, hogy felkeresse apját. Onnan tíz évvel később szexuális identitását már nem szégyellő, érett emberként tér haza anyjához és hű barátjához.
Az előadás elején a papot elcsábító meleg amerikai katona átoperált transzvesztitaként tér vissza az utolsó felvonásban, és igazi operettprimadonnához méltó belépőt ad elő a Chicago című musical egyik számára, majd frenetikus kettős következik a plébános férfivá operált egykori cselédjével, aki a hagyományos breton női viseletet motoros bőrszereléssel váltotta fel.
Az üresjáratoktól mentes, energiával teli előadásban a megszámlálhatatlan francia sláger mellett többek között Offenbach Hoffman meséi, Mozart Don Giovanni és Varázsfuvola című operájából, A nyomorultak és a West Side Story című musicalből hangzanak el részletek. A Bernstein-musical amerikai és Puerto Ricó-i csapatának rivalizálása helyett azonban itt az amerikai és a francia tengerészek vitáznak arról, hogy a hamburger vagy a francia gasztronómia ízletesebb-e.
A társulatvezető - eredeti foglalkozását tekintve könyvelő - Michel Heim átiratában, rendezésében és főszereplésével bemutatott stílusparódia a legalaposabb színházi tudásról tanúskodik, kiválóan használja ki a műfaj minden lehetőségét, egyben nagyon finoman és elegánsan ki is figurázza annak kliséit. Erre az állandóan jelenlévő, öniróniával fűszerezett képzelőerőre a néző folyamatosan rácsodálkozik, és csak kapkodja a fejét a mérhetetlen emberséget és toleranciát sugárzó sztori fordulatait és karikatúraszerű figuráit figyelve.
A Shakespeare-színházra emlékeztetően a női szerepeket is férfiakkal bemutató társulat tagjai csak hétvégeken lépnek fel, hét közben mindannyian polgári foglalkozásukat űzik. Van köztük faipari munkás, irodalomtanár, rendszergazda, üzletember, pincér. Esténként próbálnak, maguk készítik a díszleteket és a jelmezeket, intézik az országos turnét és a sajtóügyeket. Az egy-egy újabb musicalparódiára két-három évig tartó felkészülésben profi zenészek, tánc- és énektanárok segítik őket.
Az eredményt fényesen mutatja, hogy négy évvel ezelőtt jelölést kaptak az év legjobb francia társulatának kijáró, nagy presztízsű Moliere-díjra. A melegszínház amatőrsége egyetlen dologban nyilvánul meg: a fellépéseket nem pénzért csinálják, hanem ingyen, lelkesedésből.