A Háttér a Budapest Pride-on

A Háttér Társaság mint minden évben, így idén is megjelenik a Budapest Pride-on. Egyesületünk hagyományosan a megnyitón adja át a Háttér-díjat, tartunk workshopot, Pink Budapest Túrát, s találkozhattok velünk a felvonuláson és a pikniken is.

Háttér-díjA Háttér Társaság 2005 óta adja át a Háttér-díjakat azon személyeknek, akik sokat tettek az LMBTQI közösségért. Idén két fontos változás van a díjjal kapcsolatban. Egyrészt úgy döntöttünk, hogy összevonjuk a korábban kiosztott közéleti és kulturális díjat, így idén egy Háttér-díj kerül átadásra. Erre a Budapest Pride megnyitóján, június 30-án, vasárnap, a Toldi Moziban kerül sor. Másrészt az idei évtől díjazottunk egy speciális, üvegből készült díjat vehet át. A díj alkotója, Ábel Tamás üvegtervezőművész, aki 2013-ban BA diplomát szerzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Diplomamunkája a Háttér Társaság 2013-as díja volt. Ezen kívül tallini Erasmus-ösztöndíj szemeszterében készített Love Engine üvegszobrával Karlovy Vary-ban, a Nemzetközi Üveges Iskolák versenyén különdíjat szerzett.

Július 1-én az Amnesty Internationallel közösen szervezünk műhelybeszélgetést, a gyűlölet-bűncselekményekről. Az interaktív műhely olyan történeteket dolgoz fel, amelyekben az áldozat nem "véletlenül" vált az elkövetők célpontjává; bemutatja az ügyeket, a jog eszközeit és korlátait, a társadalmi közeget. Helyszín: a Bálint Ház „Maceszgombóc” terem.

A fesztiválhét során, három alkalommal: július 4-én, csütörtökön, 18 órától, valamint július 7-én, vasárnap 14 és 17 órától tartunk, a Hosszúlépés. Járunk?-kal közösen Pink Budapest Sétát. A túra során be lehet járni Budapest olyan helyeit, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak az LMBTQ témához. Az érdeklődők megtekinthetik azokat a helyszíneket, ahol a Horthy-korszakban vagy a nyolcvanas években ismerkedni lehetett, hogy hol voltak az első szórakozóhelyek vagy éppen mi volt az első felvonulás végpontja. A túra regisztrációhoz kötött.

Július 6-án, szombaton a Háttér Társaság is részt vesz a Budapest Pride Felvonuláson. Egyesületünk a Labrisszal közösen teherautót is indít, mellyel hozzákívánunk járulni ahhoz is, hogy a felvonulás hangulata minél jobb legyen. Egyesületünk - más LMBQI vagy általános emberjogi szervezettel közösen - megjelenik a felvonulást követő pikniken is, ahol egyesületünk munkatársaival, önkénteseivel is lehet találkozni és megismerni a Háttér tevékenységeit.

hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató