
Felmentett a melegekkel szembeni gyűlöletbeszéd vádja alól egy pünkösdista lelkészt a svéd legfelsőbb bíróság egy nagy precedens értékű perben. Ake Green egy 2003 évi prédikációjában "minden társadalom súlyos rákos daganatának" bélyegezte a homoszexualitást.
A legfelsőbb bíróság ítélete szerint a prédikáció a szólás- és a vallásszabadság védelme alá tartozik az Emberi Jogok Európai Egyezményének értelmében.
Green volt az első olyan lelkész, akit elítéltek a gyűlöletbeszédről szóló svéd törvény alapján, mert korábban egy alsóbb fokú bíróság bűnösnek mondta ki őt a homoszexuálisok elleni gyűlölet szításáért. Az ítéletet megfellebbezték, és a lelkészt felmentették. A legfőbb ügyész azonban megfellebbezte ezt az ítéletet a legfelsőbb bíróságon.
A 64 éves lelkész a november 29-i ítélethirdetés után kijelentette, hogy az megkönnyebbülés mind számára, mind más lelkészeknek. "Ez azt jelenti, hogy ezután is beszélhetünk úgy, ahogy eddig".
Green az inkriminált beszédben kijelentette, hogy Svédország katasztrófa elé néz a melegekkel szembeni engedékenysége miatt, és hogy a homoszexuálisok hajlamosabbak a gyermekmegrontásra és az állatokkal űzött fajtalankodásra. A bíróságon azzal védekezett: figyelmeztetni akarta a melegeket arra, hogy életvitelükkel "örökre elszakadnak" az Istentől.

Johan Munck, a legfelsőbb bíróság egyik tagja közölte: az állásfoglalás kialakításakor kénytelenek voltak figyelembe venni az Emberi Jogok Európai Egyezményét és annak az Európai Bíróság általi alkalmazását. A főbíró szerint ha helyben hagyták volna a lelkész elleni alsóbb fokú ítéletet, akkor valószínűleg az Európai Bíróság semmisítette volna meg.
Az ügyet széleskörű nemzetközi érdeklődés övezte. Vallási csoportok úgy vélekedtek, hogy ha elítélnék a lelkészt, akkor az veszélyeztetné a szólás- és a vallásszabadságot. Szlovákiában például a kormányon lévő Kereszténydemokrata Párt politikusai kezdtek kampányt és aláírásgyűjtést a gyűlölködő prédikátor ellen.
Mások viszont azt mondták, hogy a felmentés utat nyitna a zsidók, a muzulmánok és a melegek elleni még harciasabb támadások előtt. Sören Andersson, a svéd melegek szövetségének elnök arra számít, hogy a legfelsőbb bíróság döntése nyomán vérszemet kapnak a vallási szélsőségesek, akik az eddiginél is jobban fogják felhasználni fórumként az egyházat gyűlöletről szóló üzenetük terjesztésére.
Hatter.hu