Mormon engedmény a melegeknek

hírek
2009, november 16 - 09:37.

A mormon egyház váratlanul támogatásáról biztosította a melegek hátrányos megkülönböztetésének tilalmát az élet egyes területein, ennek nyomán Utah állam fővárosa, Salt Lake City egyik napról a másikra a lakhatásra és foglalkoztatásra vonatkozó antidiszkriminációs jogszabályt fogadott el.
Az engedmény nyilvánvalóan annak nyomán született, hogy a hajthatatlanul homofób egyházat sok bírálat érte a közelmúltban, amiért sok pénzzel és munkával segítette a más államokban folyó melegházasság-ellenes kampányokat.
Mivel Utah államban a törvényhozók 80 százaléka mormon, a nagy hatalmú egyháztól kapott zöld fény nyomán egyetlen éjszaka elegendő volt az antidiszkriminációs rendeletek egyhangú elfogadásához. A jogszabályok értelmében a jövőben senki sem küldhetnek el a munkahelyéről vagy a lakásából pusztán homoszexualitása miatt.
Ez az első eset, hogy a bigott mormonok felkaroltak egy melegjogi kezdeményezést. „Az egyház támogatja ezeket a rendelkezéseket, mert méltányosak, ésszerűek, és nem tesznek erőszakot a házasság intézményén” - indokolta a fordulatot Michael Otterson, a mormon egyház szóvivője.
A mormon egyház mintegy 13 millió hívőt számlál a világon, Utah államot teljesen a kezében tartja, a fővárosban, Salt Lake Cityben az ingatlanvagyon 80 százaléka van a tulajdonában.

Hatter.hu