Egy lutheránus lelkésznő lett a Svéd Egyház első olyan püspöke, aki nyíltan felvállalta homoszexualitását. Egyben valószínűleg ő a világon az első, nyíltan leszbikus püspöknő a történelmi egyházak kebelében.
Az 55 éves Eva Brunnét a fővárostól északra fekvő Uppsala székesegyházában avatták a stockholmi egyházkerület püspökévé vasárnap, a svéd királyi pár jelenlétében – adta hírül a Svéd Egyház közleménye anélkül, hogy külön utalt volna Brunne másságára. A lelkésznőt május 26-án választották a svéd főváros első számú egyházi vezetőjévé 413:365 szavazati aránnyal.
Az új püspök bejegyzett párkapcsolatban él együtt egy másik papnővel, Gunilla Lindennel, akivel közösen nevelnek egy hároméves gyereket. Jelmondatává egy bibliai idézetet választott: „Ne tegyetek különbséget az emberek között!”. Ez a mondat „kifejezi az emberek közötti egyenlőségen alapuló szemléletet, amely egyházunk alapja és emlékeztet a társadalomban és a világban ránk háruló felelősségre” - magyarázta Brunne asszony, akit májusban választottak egy másik női püspök utódává a svéd főváros egyházkerületének élére.
Annika Sjoqvist Platzer, a püspöknő szóvivője azt mondta, hogy nem más, nyíltan leszbikus püspöknőről a világban. Ugyanakkor United Christ of Church nevű liberális, melegbarát amerikai felekezetben már működnek olyan vezető beosztású meleg és leszbikus püspökök, akiknek tisztsége a püspökéhez hasonló.
A meleg püspöknő „eretnek” nézeteket vall bizonyos vallási kérdésekben, például nem hisz a szeplőtlen fogantatásban. „Hiszek Istenben, de nem tulajdonítok akkora fontosságot ezeknek a részleteknek. A szeplőtlen fogantatás túlértékelése miatt Máriát nőiségében értékeljük alul. A fontos dolog az, hogy Jézus megszületett, nem az, hogy miként fogant” - mondta a stockholmi Metro újságnak.
A lapnak elmondta azt is, hogy bár akadtak olyanok, akik megpróbálták nehezebbé tenni az életét, igazi problémát az jelentett volna, ha bármit el akart volna titkolni. Püspökként is csak akkor teljesíthet valódi szolgálatot, ha a nap 24 órájában vállalhatja személyisége minden elemét.
A Svéd Egyház azok közé tartozik, amelyek a legnyitottabbak a homoszexualitás tekintetében: október 22-én szinódusa hivatalosan engedélyezte a homoszexuálisok egyházi esküvőjét. Az azonos neműek házasságkötését a svéd törvények idén május 1-től tették lehetővé.
Az első templomi homoszexuális esküvőkre várhatóan néhány héten belül kerül sor Svédországban, ahol az egyházi bejegyzés polgári házasságként is érvényesnek számít.
A svédek 72 százaléka tagja a Svéd Egyháznak, amely 2000 óta vált jogilag külön az államtól: addig svéd lutheránus államegyházként működött. A hívek közül azonban csak nagyon kevesen járnak rendszeresen templomba.
Hatter.hu