Bosszúból az álszent olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi botrányos nőügyeit elítélő egyházi, vatikáni megnyilatkozásokért, leleplezte a katolikus egyház egyik vezető, ugyancsak álszent itáliai véleményformálójának homoszexualitását az Il Giornale, a kormányfő fivére, Paolo tulajdonában lévő lap.

A jobboldali napilap címlapsztoriként közölte a széles nyilvánossággal, hogy a hipokrita Dino Boffo, az Avvenire, az olasz katolikus püspöki kar napilapjának főszerkesztője, az erkölcsök lánglelkű védelmezője rendőrségileg nyilvántartott homoszexuális, aki néhány éve majdnem börtönbe került, mert zaklatta férfiszeretője feleségét.
A lap olyan ügyészségi iratok birtokába jutott, amelyek szerint a hipokrita Boffo homoszexuális viszonyt tartott fenn egy házasemberrel, és számos módon, egyebek közt megfélemlítő telefonhívásokkal zaklatta annak feleségét, hogy az engedje hozzá a férfit. Az újság megjegyezte, hogy Boffo „ismert homoszexuális, akire már a rendőrség is felfigyelt”.
A zaklatási ügyben feljelentés, sőt vádemelés is született 2004-ben, s Dino Boffo csak úgy úszta meg a börtönt, hogy vádalku született: hat havi elzárással egyenértékű pénzbírságot fizetett és tetemes összeggel lekenyerezte a feljelentőt is, a Ternibe való asszonyt.
Az 57 éves hipokritát bosszúból leplezte le a Berlusconi-féle napilap, amiért az erkölcscsőszi szerepben tündöklő főszerkesztő-kommentátor egyre nagyobb hévvel ostorozta lapja hasábjain a szoknyapecér Silvio Berlusconi botrányos nőügyeit.
Az álszent Dino Boffo az olasz klerikális tábor egyik vezető véleményformálója, közismert dörgedelmeiről a homoszexuálisok, az abortusz, a mesterséges megtermékenyítés, a válás, vagyis általában az egyéni önrendelkezés ellen. Igen befolyásos tisztségeket tölt be: 15 éve főszerkesztője az Avvenire lapnak, emellett ő a főszerkesztője a Vatikán műholdas rádió- és televíziócsatornájának, a SAT 2000-nek is.
Az Il Giornale rendszeresen támadja a miniszterelnök bírálóit, de eddig még sosem kritizálta az egyházat. Az újság most képmutató "szupererkölcscsősznek” nevezte Dino Boffót, akinek nem lenne szabad ostoroznia a kormányfőt, miközben magának is van takargatnivalója.

Névtelenséget kérő egyházi források szerint a Vatikánban a szó szerint őrjöngtek, amikor elolvasták az egyházi újság főszerkesztőjét „outingoló” Il Giornale szalagcímét. A botrány nyomán soha nem látott mélypontra hűlt a Kúria és a kormány közti kapcsolat, hivatalos látogatásokat és banketteket mondtak le váratlanul.
Az olasz melegaktivistákat természetesen nem lepte meg, hogy a katolikus egyház (homofób) napilapját egy hipokrita homoszexuális szerkeszti, Boffo „csak a jéghegy csúcsa a moralizáló kurvapecérek országában”. Meglepetést csak az okozott, hogy maga a jobboldal használta az egyház ellen az „outingot” mint fegyvert, ami meglehetősen ritka a világban.
A melegek furcsállják emellett azt a megjegyzést, hogy a rendőrség figyelme kiterjedt Dino Boffóra, hiszen eddig úgy tudták, hogy Olaszországban már sok éve megszűnt a homoszexuálisok rendőrségi nyilvántartása.
Hatter.hu