Tiszavirágéletű volt a meleg külpolitikai tanácsadó kinevezése a republikánus elnökjelöltnél

Alig tíz nap múltán lemondott tisztségéről Richard Grenell, Mitt Romney republikánus elnökjelölt - Barack Obama amerikai elnök valószínű kihívójának - homoszexualitását nyíltan vállaló, jobboldali érzelmű külpolitikai szóvivője, miután sok támadás érte a republikánus tábor fundamentalista szárnya részéről.

A 45 éves Grenell szerint kinevezésével Mitt Romney "azt a világos üzenetet fogalmazta meg, hogy az ő és stábja számára számára nem kérdés, meleg vagyok-e vagy sem". Romney kampánystábja azt közölte, hogy próbálták maradásra bírni a külpolitikai kérdésekben önmagát exponáló PR-szakembert, de hiába.

Richard Grenell azzal indokolta távozását, hogy személye túlságosan heves vitákat keltett pártjában, ilyen körülmények között pedig nem tudja ellátni feladatát kellő hatékonysággal. Grenell támogatói felrótták Romney kampánystábjának, hogy nem igazán erőltették meg magukat, hogy megvédjék a meleg külpolitikai szóvivő kinevezését.

Az egyik hírhedt ultrakonzervatív szervezet, az American Family Association (AFA) egyik aktivistája, egy Bryan Fischer nevű rádiós műsorvezető kijelentette, hogy Romney a közismerten meleg Grenell kinevezésével "halálos üzenetet küldött a családpárti közösségnek".

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató
Gyermekvédelmi tájékoztató