A montenegróiak többsége betegségnek tartja a homoszexualitást | Háttér Társaság

A montenegróiak többsége betegségnek tartja a homoszexualitást

A montenegróiak 60 százaléka szerint a homoszexualitás betegség - derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét hétfőn ismertette internetes honlapján a B92 szerb rádió (www.b92.net).Az Állampolgári Oktatás Központja (CGO) nevű szervezet 803 tizennyolc évesnél idősebb montenegróit kérdezett meg, s mint Daliborka Uljarevic, a központ igazgatója elmondta, a melegekkel szembeni előítéletek az idősek, alacsony iskolai végzettségűek és vidéken élők között a legerőteljesebbek.

A megkérdezettek 63 százaléka ítélte meg úgy, hogy Montenegróban a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve. A közvélemény megosztottságát jelzi, hogy 52 százalék szerint a melegeknek joguk van nyilvánosság előtt vállalni nemi beállítottságukat, míg 45 százalék ez ellen van. Ugyancsak 52 százalék mondta azt, hogy a homoszexuálisok fenyegetett csoportot alkotnak, amelyet segíteni kell jogai érvényre juttatásában, míg 40 százalék ellenezte ezt.

(MTI)

Témák