Újból halálos fenyegetéseket kap az anglikán világ első vállaltan meleg püspöke, az episzkopális Gene V. Robinson azóta, hogy néhány hónapja könyvben publikálta vallási nézeteit. Az amerikai New Hampshire püspöke szerint csak évek kérdése, hogy Nagy-Britanniában is felszenteljék az első, vállaltan homoszexuális anglikán püspököt.
A 61 éves püspököt, akinek 2003-as felszentelése a kettészakadás szélére sodorta az anglikán világközösséget, kirekesztették a Londonban napokban kezdődő anglikán zsinatról, ennek ellenére Gene V. Robinson Nagy-Britanniába érkezett, hogy ne engedje át a terepet a homofóboknak, és a tízévente egyszer tartott rendezvény margóján „állandó és baráti emlékeztetője legyen a melegek jelenlétének az egyházban”. – Nem fogom megengedni, hogy a püspökök találkozzanak és úgy tegyenek, mintha nem is léteznénk – mondta.
Haladó anglikán közösségek meghívására Robinson istentiszteleteket tart és különböző egyéb rendezvényeken, találkozókon vesz részt. Hétfőn Sir Ian McKellen Shakespeare-színésszel közösen vett részt a londoni irodalmi fesztiválon egy, a meleg keresztényekről, köztük a róla szóló dokumentumfilm, a „For The Bible Tells Me So” premierjén. A zsinat idején egy közeli kiállítóteremben áll a nagyközönség rendelkezésére. Episzkopális püspökök két olyan fogadást is szervezetek, amelyeken a szélrózsa minden irányából érkezett anglikánok személyesen is eszmecserét folytathanak Robinsonnal. A szinódus augusztus 3-i zárása után Skóciába utazik, hogy ottani anglikán közösségekben hirdesse az igét.
Első interjúiban a kirekesztő konzervatívok elleni erőteljes állásfoglalásra buzdította Rowan Williams canterbury-i érseket, az anglikán világ spirituális vezetőjét. Robinson szerint „nincs helye a keresztény egyházban olyanoknak, akik szerint felszentelésemmel a Sátán tette be a lábát az egyházba vagy aki a kutyáknál is alacsonyabbrendűnek tartja a melegeket". Elismerte ugyanakkor, hogy nagyon nehéz a dolga a canterbury-i érseknek, mivel „kötéltáncot” kell járnia a liberálisok és a konzervatívok között. Robinson úgy véli, hogy minden feszültség ellenére nem szakad ketté az anglikán világunió.
Ennek ellentmondani látszik, hogy anglikán egyházon belül külön "egyházat" hozott létre egy konzervatív csoport, amelynek tagjai ellenzik az anglikán egyháznak a homoszexualitással szembeni liberális hozzáállását.
A mintegy 300 zendülő érsek és püspök június végén Jeruzsálemben „ellenszinódust” tartott, amelynek eredményeként saját papsággal és lelkészképző intézményrendszerrel rendelkező közösség megalakítását határozták el, kétségbe vonva ezzel az anglikán egyház fejének, Rowan Williams canterburyi érseknek a fennhatóságát.
Az ellenzéki egyházi vezetők állításuk szerint a világ anglikánjainak csaknem felét (mintegy 35 millió hívet) képviselik, s célja az egyház belülről történő „megreformálása”. A konzervatív anglikánok azzal vádolják az egyház egyes nyugati lelkészeit, hogy "meghamisított evangéliumot" hirdetnek.
A hajdani halálos fenyegetések miatt Gene V. Robinson kénytelen volt golyóálló mellényben részt venni 2003-as beiktatási ceremóniáján. Az új halálos fenyegetések miatt külön személyi védelmet kapott nagy-britanniai útjára is. Az extra biztonság költségeit adományozók fedezik. Vele érkezett Nagy-Britanniába élettársa, Mark Andrew is, akivel már 20 éve él együtt.
Ellenfelei szerint a szinódust hiába próbálták a melegek kirekesztésével megszervezni, végül is „minden figyelem Robinsonra fog irányulni”.
Hatter.hu