Kereken 700 ezren vettek részt a berlini melegfelvonuláson

A szervezők szerint 700 ezren vettek részt szombaton Berlinben a melegek hagyományos Christopher Street Day parádéján. A homoszexuálisok és a leszbikusok jogaiért kiálló, a nagyobb toleranciát követelő rendezvény - a tavalyinál mintegy 100 ezerrel több résztvevővel - minden incidens nélkül zajlott le. A rendezvény részeként zenével és tánccal egybekötött színes, karneváli programokra került sor, majd a berlini városháza előtt nagygyűlést rendeztek.

A résztvevők között volt a másságát a német politikusok közül elsőként nyíltan vállaló Klaus Wowereit, Berlin szociáldemokrata polgármestere, továbbá a berlini szenátus több más konzervatív, szociáldemokrata és zöld politikusa. Wowereit egy nyilatkozatban nagyobb nyitottságot, tiszteletet és felelősséget sürgetett a homoszexuális, illetve leszbikus kisebbséggel szemben.

A transzparenseken a felvonulók általánosságban állást foglaltak a nagyobb tolerancia mellett. Az egyik központi jelszó volt a homofóbia elítélése a sport területén. Mindezzel - egy nappal a németországi női labdarúgó világbajnokság kezdete előtt - jelezni kívánták, hogy a másságukat nyíltan vállaló sportolóknak még mindig nagyobb diszkriminációval kell szembenézniük, mint az ugyanezt tevő politikusoknak vagy éppen kulturális személyiségeknek.

Németországban a 2001 óta polgármester Wowereit mellett több más olyan magas rangú politikus is van, aki az elmúlt években nyíltan vállalta másságát. Közöttük van Guido Westerwelle külügyminiszter, a konzervatívokkal közösen kormányzó Szabad Demokrata Párt korábbi elnöke is.

A német fővárosban immár 33. alkalommal rendezték meg a melegek felvonulását.

(MTI)

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató