Kifogásoljuk a rendőrség eljárását a Budapest Pride elleni szélsőjobboldali támadás kapcsán | Háttér Társaság

Kifogásoljuk a rendőrség eljárását a Budapest Pride elleni szélsőjobboldali támadás kapcsán

Sajtóközlemény - A
szombati Meleg Méltóság Menetének több osztrák résztvevőjét a
felvonulást követően, körülbelül 19 órakor, egy csoport újnáci irritáló
anyaggal fújta le, valamint szóban megfenyegette.

A szélsőjobboldaliak, akik közül többen a Hatvannégy Vármegye
Ifjúsági Mozgalom pólóját hordták, helyszínre érkező rendőröknek azt
állították, hogy a résztvevők támadták meg őket, és a rögtönzött
szembesítésen „azonosítottak” két résztvevőt, mint az állítólagos
támadókat. Őket a rendőrség előállította, kihallgatta, majd hajnalban
szabadon bocsátotta. Az osztrák résztvevők nem kívántak feljelentést
tenni a szélsőjobboldali támadás miatt.

„Az volt a benyomásom, hogy a rendőrség előtt világos, hogy
valójában a szélsőjobboldaliak a támadók, és maguktól eleresztettek
volna minket” – mondta az egyik osztrák résztvevő. „Azonban a
helyszínre érkező Zagyva György Gyula jobbikos képviselő elkezdett
hadonászni a képviselői igazolványával, ami után a rendőrök
mindannyiunkat leszállítottak a buszról, igazoltattak, és
szembesítettek az állítólagos sértettekkel, akik véletlenszerűen
kiválasztottak két embert” – tette hozzá.

Steigler Sándor, a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió
Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: „Az ilyen nyomásgyakorlásnak
nincsen helye demokráciákban, hiszen a demokratikus országokban a
rendőri hatalmat nem a parlamenti képviselők gyakorolják. Világos, hogy
a Jobbik nem csak szavakban, hanem tettekben is demokráciaellenes.”

A Szivárvány Misszió Alapítvány kifogásolja, hogy a rendőrség nem
indított hivatalból eljárást közösség tagja elleni erőszak
bűncselekménye miatt, habár a körülmények és a tanúk beszámolói alapján
felmerül ennek gyanúja. „Ez közvádas bűncselekmény, vagyis a
rendőrségnek akkor is nyomoznia kell a Budapest Pride résztvevői elleni
támadás ügyében, ha az osztrák résztvevők nem tesznek feljelentést” –
mondta Steigler. „Kifogásoljuk, hogy a rendőrség nem hallgatta ki a
helyszínen jelen lévő szélsőjobboldaliakat.”

A Szivárvány Misszió Alapítvány kifogásolja azt is, hogy a rendőrség
hagyta, hogy a helyszínen lévő nácik felvételeket készítsenek az
igazoltatás alatt. „Tudva levő a korábbi évek alapján, hogy az ilyen
felvételeket a résztvevők és áldozatok megfélemlítésére, illetve a
jövőbeli erőszakos cselekmények áldozatainak kiszemelésére használják a
szélsőjobboldaliak. A rendőrségnek meg kellett volna akadályoznia ezt a
jogosulatlan adatgyűjtést” – mondta Steigler.

A Szivárvány Misszió Alapítvány köszöni az osztrák csoport
részvételét, és szolidaritását fejezi ki a szélsőjobboldali támadás
áldozatai mellett.

forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány

Témák