A homoszexuális házasságok megáldására kérte engedélyt püspökétől az egyik kanadai anglikán egyházmegye, kesztyűt dobva ezzel az egész anglikán világközösségnek.
Az ottawai egyházmegye papokból és és laikusokból álló közgyűlése nagy többséggel – 177:97 arányban – szavazta meg a hét végén, hogy azok a lelkészek, akik azt akarják, megáldhassanak olyan azonos nemű házaspárokat, amelyeknek legalább egyik tagja meg van keresztelve.
Az áldás nem jelent formális egyházi esküvőt, hanem csak a polgári házasság egyházi jóváhagyását. Kanadában már 2005 óta törvényes lehetőség van az azonos neműek házasságára.
A közgyűlés határozatát még jóvá kell hagynia John Champan ottawai püspöknek, akik közismert arról, hogy a melegek pártján áll.
A püspök mindazonáltal egyelőre csak azt közölte, hogy tanulmányozza az elfogadott határozatot, azt még ebben a hónapban megvitatja kanadai püspökkollégáival, s döntését bármikor meghozhatja, akár már holnap, de lehet, hogy csak tíz év múlva.
Az ottawai egyházmegye döntése vörös posztó az anglikán mozgalom kirekesztő szárnya szemében. A Kanadai Anglikán Hálózat nevű konzervatív csoport máris „mély szomorúságának” adott hangot amiatt, hogy az ottawai püspökség nem akarja többé eltaszítani magától az azonos nemű párokat.
A Kanada nyugati partján fekvő New Westmister-i (Vancouver) egyházmegye már 2002-ban jóváhagyta a meleg kötelékek megáldását, a montréali egyházmegye pedig e hét végén készül hasonló határozatot hozni.
Júniusi winnipegi szinódusukon a kanadai anglikán püspökök kis többséggel – 21:19 arányban – a homoszexuális házaspárok egyházi áldásban részesítése ellen foglaltak állást.
Hatter.hu