Homoszexuális zaklatás miatt is feljelentették a pécsi püspökséget

Sok egyéb visszaélés mellett homoszexuális zaklatással is vádolja a pécsi püspökséget egy ismeretlen személy, akinek feljelentése ügyében nyomozást rendelt el a Baranya Megyei Főügyészség; az Egyházfórum című katolikus folyóirat bűnpártolással gyanúsítja Ternyák Csaba egri érseket.

Az ügyészség szóvivője megerősítette az MTI-nek, hogy nyomozást rendelnek el a Pécsi Egyházmegyét érintő, a hét elején nyilvánosságra került feljelentéssel összefüggésben. "Szexuális indíttatású magatartásokról is szó van a feljelentésben, de azt, hogy ez bűncselekmény-e vagy sem, a nyomozás hivatott eldönteni, amelyet várhatóan a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság folytat le" - mondta Petréteiné Malomsoki Csilla.

Az Index.hu értesülése szerint gazdasági bűncselekmények, zsarolás és egyéb törvénysértések - összesen legalább negyven különböző visszaélés - miatt jelentették fel Mayer Mihály pécsi püspököt és Wolf Gyula katolikus papot, az egyházmegye volt gazdasági igazgatóját, a püspökség gazdasági tevékenységét végző Fény Kft. vezetőjét a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) és a Baranya Megyei Főügyészségen, s tanúvallomásokkal és írásos bizonyítékokkal is alátámasztották a gyanúsításokat.

A hírportál szerint egy homoszexuális zaklatásról szóló tanúvallomást is csatoltak a beadványhoz.

Szexuális visszaélések - "papok által folytatott homoszexuális gyakorlat" és egy pedofilügy - miatt egy pécsi illetőségű katolikus folyóirat, az Egyházfórum már korábban megpróbált egyházi vizsgálatot kezdeményezni a gazdasági igazgató ellen, s a folyóirat 2010. szeptemberi száma szerint már a Vatikán figyelmét is felkeltették az egyházmegye viselt dolgai.

Wildmann János főszerkesztő azt állítja, a gazdasági és szexuális visszaélések nagy részéről, köztük a pedofília gyanújáról már 2006-ban maga informálta az akkor Rómában tartózkodó Ternyák Csaba érseket, kérve, hogy a vatikáni papi kongregáció titkáraként kérjen vizsgálatot a felmerült vádakkal kapcsolatban. Az érsek azonban nem kezdeményezett vizsgálatot, sőt figyelmeztette az érintetteket a hozzá érkezett levélről és a levélíró személyéről, "lehetővé téve ezáltal bizonyítékok megsemmisítését, a tanúk megfélemlítését és befolyásolását".

A főszerkesztőnek azt válaszolta azt érsek, hogy ha bűncselekményekről tud, akkor forduljon a világi hatóságokhoz, márpedig Wildmann szerint a bizonyítékok beszerzése a felettes egyházi szerv feladata lett volna, jelen esetben a papi kongregációé, amelynek a levél írása idején Ternyák a titkára volt. A világi hatóságok szerepét illetően a főszerkesztő egy 2010. május 21-i közleményében rámutat, hogy "irányadó egyházi dokumentumok az egyházból való automatikus kiközösítés terhe mellett abszolút titoktartásra kötelezik mindazokat, akik az egyházban bizonyos szexuális visszaélésekkel foglalkoznak. Ilyen jellegű íratok születtek még II. János Pál pápa hivatali ideje alatt is, amelyek egy részét maga a pápa, más részét Ratzinger bíboros, a hittani kongregáció akkori prefektusa (XVI. Benedek néven a jelenlegi egyházfő) írta alá. Ennek felelt meg az egyházi gyakorlat is, amint ezt például Hoyos bíborosnak, a papi kongregáció prefektusának, vagyis Ternyák érsek korábbi főnökének egy francia püspökhöz írott levele, vagy magának XVI. Benedek pápának a mexikói Legio Christi rend alapítójával szembeni eljárása bizonyítják".

A főszerkesztőt egyébként - saját elmondása szerint - négy éve csak egyetlen olyan esetről tájékoztatták, amikor a pécsi püspökség egy pedofilügyet próbált meg eltussolni, más esetekben "papok homoszexuális gyakorlatot folytattak, de ez csak az egyházi hatóság szemszögéből bűn".

A gazdasági és szexuális visszaélések makacs vádjának tudják be, hogy a 69 éves Mayer püspök, aki 1989-től vezeti a pécsi egyházmegyét, ez év szeptemberében - húszéves munkaviszony után - kénytelen volt felmenteni a 48 éves Wolfot az egyházmegye gazdasági igazgatói posztjáról.

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató