Nem hívták meg az anglikán püspökök jövő évi világtalálkozójára Gene V. Robinsont, az amerikai New Hampshire állam epszkopális (anglikán) egyházmegyéjének vezetőjét, a világ első és egyetlen, nyíltan homoszexuális párkapcsolatban élő nagyegyházi püspökét.
Rowan Williams canterburyi érsek, a világ 77 millió anglikánjának a szellemi vezetője kedden jelentette be, hogy fenntartja magának a jogot, miszerint megtagadja a tízévente tartott úgynevezett lambethi konferenciára való meghívást azoktól a püspököktől, akiknek „a kinevezése, a cselekedete vagy életmódja kivételesen súlyos megosztottságot vagy botrányt idéz elő a közösségben”.
A 2003-ban püspökké szentelt, homoszexuális életmódját nyíltan vállaló Robinson kinevezése szétszakadással fenyegeti az anglikán világuniót, mert a konzervatív tábor – főleg a harmadik világban – nem hajlandó elfogadni a személyét.
A kiegyensúlyozottság látszata kedvéért megtagadta a meghívást a canterburyi érsek a több mint 850 püspök találkozójára Martyn Minnstől is, akit az anglikán szokásjog felrúgásával május 5-én a Virginia állambeli Woodbridge-ben iktatott be a melegbarát episzkopálisokkal szembeni konzervatív ellenpüspökként Peter Akinola nigériai anglikán érsek.
A világ anglikán püspökeinek lambethi értekezletét csak nagyon ritkán hívják össze, a 2008. július 16. – augusztus 4.-i találkozó lesz a tizennegyedik 1867 óta.
Tompítandó a várható bírálatok élét, csekély engedményként a canterburyi érsek nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy „vendég” minőségben esetleg Robinson is részt vehet a lambethi értekezleten.
Hatter.hu