Elásta magát a homofób szakszervezeti vezér

Nem képviselheti többé a bértárgyalásokon a szállítási szektorban dolgozók ernyőszervezetét Jaromír Dusek, a szolgáltatási és szállítási szakszervezetek vezetője, aki otrombán homofób kijelentésekre ragadtatta magát egy hétvégén megjelent lapinterjúban.

A 18 tagszervezetet tömörítő ernyőszervezet hétfői ülésén, Dusek távollétében döntött arról, hogy a közfelháborodást okozó szakszervezeti vezér nem képviselheti a tömörülést a kormánnyal folyó tárgyalásokon, amíg "nem tisztázza szavait".

Dusek pedig megmakacsolta magát, nem hajlandó bocsánatot kérni az alantos ösztönök felébresztésére alkalmas szavaiért, sőt immár a vasút pénzének elsikkasztásával vádolja Gustav Slamecka közlekedési minisztert, az állítólagos sikkasztást pedig összemossa a miniszter homoszexualitásával.

Dusek szerint 8 milliárd korona tűnt el a Cseh Vasutak (CD) vagyonából, és az ügy felgöngyölítését az akadályozza, hogy a titkosszolgálatokat a miniszterelnöki hivatal ugyancsak homoszexuális vezetője, Ján Novák, egy melegszervezet tagja ellenőrzi.

A munkásvezér szerint melegek vették kézbe a vasúti közlekedést Csehországban, a melegek összefognak és saját fajtájukkal töltenek be minden vezető tisztséget. A cseh bulvársajtó nemrég derítette ki, hogy a közlekedési miniszter és a miniszterelnöki hivatal vezetője szerelmespár, s meleg Petr Zaluda, a vasút feje is.

A cseh vasútnál olyan meleg van, hogy vonaton utazva nem merne lehajolni egy leejtett ceruzáért - mondta Dusek a Lidové Noviny című lapnak adott interjújában.

A botrányos kijelentések nyomán a közlekedési miniszter közölte, hogy nem hajlandó tárgyalópartnerként elfogadni Duseket a juttatások adójának csökkentéséről folyó tárgyalásokon, sőt feljelenti a szakszervezeti vezért.

Slamecka közölte, hogy miniszterségének 2009. májusi kezdete óta mindössze 6 új embert vettek fel a minisztériumhoz. A vasúti ágazatban pedig egyáltalán nem voltak új felvételek, az egyetlen kivételt a megürült miniszterhelyettesi poszt betöltése jelenti.

Dusek az ominózus interjúban azt mondta, hogy egy 20-30 fős, "erősen összetartó" homoszexuális maffia tartja kézben a cseh vasúti szállítást.

A botránnyal alighanem befellegzett Dusek karrierjének; más most közölte, hogy tavasszal nem indul újra a szakszervezeti tisztségéért, és botrány nyomán valószínűleg már a szociáldemokraták sem indítják őt a parlamenti választásokon.

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató