Égő fáklyákkal, rakétákkal akartak a melegekre támadni Belgrádban

Csatatérré akarták változtatni Belgrád központját a vasárnapra tervezett, de egy nappal előbb lemondott melegfelvonulás ellenzői - jelentette vasárnap belügyi forrásokra hivatkozva a Politika című újság.

A lap a belügyminisztérium munkacsoportjának szombat éjfélkor véget ért tanácskozásáról beszámolva közölte, hogy a szakemberek számításai szerint pár száz, de legfeljebb 2 ezer ember vett volna részt a Meleg Büszkeség Napjához kötődő rendezvényen, míg az ellenük tüntetők, őket bántalmazni akarók száma 10 ezerre tehető.

A kiszivárogtatott, nem hivatalos értesülés szerint a támadók között lett volna a Crvena Zvezda, a Partizan Beograd és a Rada futballcsapat mintegy 4000 drukkere. Őket az utóbbi néhány meccsen a szurkolói klubok vezetői tüzelték fel, mondván, hogy ne lássák többé a stadionok nekik fenntartott szektoraiban azokat, akik nem lesznek ott a melegek felvonulásának szétverésén.

A biztonsági szolgálatok azt is megtudták, hogy a futballszurkolók magas hőfokon égő fáklyákkal, tűzijátékhoz használt rakétákkal fegyverkeztek fel, s azokkal akarták megtámadni a menetet, valamint az azt biztosító rendőröket. A szervezkedést egy olyan drukkercsoport vezette, amelyet rendőrségi források szerint szoros szálak fűznek egy kábítószer-terjesztői hálózathoz.

A jobboldali szervezetek szintén mintegy 4000 embert mozgósítottak, de több - néven nem nevezett - parlamenti párt ifjúsági tagozatának aktivistái is készültek a melegek ellen. A boszniai Szerb Köztársaságban több mint 25 bérelt autóbusz állt készen arra, hogy 1000 tiltakozót vigyen Belgrádba.

A szerb belügyminisztérium értesülései szerint a melegparádé szétverése után a futballhuligánok és a szélsőséges, fasisztoid csoportosulások tagjai szervezetten akartak Belgrád egyik követségekkel és közhivatalokkal teli sugárútjára vonulni s pusztítani, ahogy tették azt február 21-én, egy Koszovó kapcsán rendezett nagygyűlés után, amikor megrohanták az amerikai és a horvát nagykövetséget.

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató