41 személyt állítottak elő a rendőrök a melegfelvonulással kapcsolatban

A melegfelvonulással kapcsolatban összesen 41 embert állítottak elő a rendőrök, közülük 17 ellen indult eljárás hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Tizenkét ember ellen különböző szabálysértések - jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség, közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés, polgári felhasználású ipari robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés, valamint személyi igazolvánnyal kapcsolatos szabálysértés - elkövetése miatt indult eljárás.

A BRFK közlése szerint az Andrássy úton vonulókat nem érte támadás, azonban a Deák tér, Városháza park és az Astoria közelében több esetben „ellenséges érzelmű tömeg gyülekezett, amely intenzíven támadta a rendőröket”, különféle tárgyakkal dobálták őket, ezért több személyt előállítottak hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt. A délután folyamán két rendőr könnyebben megsérült.

A Blaha Lujza téren, ahol a felvonulás utáni késő esti rendezvényt tartották a Corvin tetőn, mintegy 60 ember gyűlt össze kora este, többségük késő éjjelig maradt. A téren lévő bevásárlóközpont előtti parkolóban legalább ötven, teljes védőfelszerelést viselő rendőr állt sorfalat a szórakozóhelyhez vezető bekötőúton, a tér teljes területén igazoltatások folytak. A tér közelében több mikrobusszal és csapatszállító teherautókkal várakoztak a rohamrendőrök.

Éjjel egy óra után is mintegy tucatnyi feketeruhás, kopaszra borotvált fiatal várakozott a Blaha Lujza téren, és szidalmazta a Corvin tetőre érkezőket. A rendőrök egyenként igazoltatták a csoportosulókat, több embert előállítottak.

A téren összegyűlt emberek újságíróknak azt mondták: arra várnak, hogy vége legyen a Corvin tetőn zajló rendezvénynek, és a résztvevők hazafelé induljanak. A szórakozóhelyen zajló rendezvényen mintegy másfél száz ember vesz részt.

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató