Idén is szétverték a moszkvai melegfelvonulást

Az orosz hatóságok idén is megakadályozták a moszkvai melegfelvonulást, de szerencsére nem folyt vér, mert az Eurovíziós Dalfesztivál keltette nagy nemzetközi figyelemre tekintettel ezúttal nem a klerikofasiszta csőcselékkel verették szét a melegeket, hanem maguk a különleges belügyi alakulatok végezték el a piszkos munkát, időnként meglehetős brutalitással - egy nappal a Homofóbiaellenes Világnap előtt. Amúgy a győztes szerint maga fesztivál volt a világ legnagyobb melegparádéja.

A GayRussia.ru melegportál jelentése szerint a Veréb-hegyen a felvonulásra gyülekezők közül hatvan főt vettek őrizetbe a rendőrök, beleértve a moszkvai Gay Pride erősítésére érkezett külföldi aktivistákat, így Peter Tatchellt, az Outrage brit melegszervezet vezetőjét. Az előállított melegaktivisták közül 7 még vasárnap reggel is fogságban volt.

Az elszánt orosz emberi jogi aktivistákon kívül eljött a moszkvai felvonulásra a GayBelarus fehérorosz melegszervezet több tagja is.

Az előállítottak között volt a megmozdulás két főszervezője, Nyikolaj Alekszejev és Nyikolaj Bajev, s a rendőrök folyamatosan vitték be a környéken megjelenő többi részt venni szándékozót is.

A Veréb-hegyi eseményekkel egy időben Moszkva belvárosában, a felvonulás meghirdetett helyszínén mintegy 200 fő, túlnyomórészt újságíró, és néhány tiltakozó gyűlt össze. A rendőrök és a belügyminisztérium OMON kommandósai az egész teret körülvették, rácsokkal lezárták, a környező utcákban pedig rendőrségi és katonai járművekben várakozott az erősítés. Innen is előállítottak több embert, köztük öt, fekete ruhába öltözött férfit, akik egy vallási kötődésű szervezethez tartoznak, és további három személyt, akikről az újságírók feltételezik, hogy külföldiek. Egy orosz újságírónőt a kommandósok a földre tepertek, s a dulakodás közben teljesen letépték róla a ruhát.

A moszkvai hatóságok ezúttal nemcsak hogy nem engedélyezték a megmozdulást, hanem többször nyomatékosan figyelmeztettek, hogy ha a melegek mégis megpróbálnak felvonulni, keményen fellép ellenük a rendőrség.

Az orosz és fehérorosz melegek az Eurovíziós Dalfesztivál kínálta alkalmat ragadták meg, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét felhívják sanyarú helyzetükre, s kérték a résztvevők, valamint a fesztiválra Moszkvába érkezett mintegy 3000 rajongó segítségét. Az Eurovíziós Dalfesztivál ugyanis hagyományosan népszerű a melegek körében. Az eddigi versenyeken szép sikerrel szerepeltek homo- és transzszexuális előadók, de a fesztivál öt évtizedes története során ez még soha nem okozott gondot.

Némi támogatást kaptak is az orosz szexuális kisebbségek: Gordon, a holland De Toppers együttes tagja csütörtökön közölte: ha megakadályozzák a felvonulást, elutazik Moszkvából. A holland lapok szerint döntésében támogatta országa kulturális minisztere is. Sőt, a fesztivált közvetítő holland tv-állomás igazgatója bejelentette: amennyiben erőszakot alkalmaznak az orosz melegek ellen, a szombat esti döntőt leveszik a műsorról.

A fesztivált megnyerő norvég előadó, a minszki születésű Alexander Rybak (23) kijelentette, hogy sajnálja ami történt, de „tudni kell, hogy a világ legnagyobb melegparádéja épp az Eurovíziós Dalverseny volt”.

A melegeket keményen megbélyegzik az ortodox egyház mellett az egyszerű emberek is, de ezúttal még az írószövetség is szükségesnek tartotta elítélően állást foglalni a kérdésben. Minden felmérésből kiderül: csak nagyon kevesen vallják, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, s így a melegek megmozdulásait is engedélyezni kellene, annál is inkább, mert ezzel egy csapásra megszűnne az egész probléma.

Gond egyébként csak a nyilvános, utcai megmozdulásokkal van: Moszkvában szép számmal találhatók meleg szórakozóhelyek.

A menetet azonban a melegek már háromszor próbálták hiába megszervezni Moszkvában, soha nem kaptak engedélyt, a rendőrök pedig minden alkalommal előállították a mégis összegyűlt néhány tucatnyi embert. Nem vezettek eredményre az orosz bíróságok előtti perek sem, ezért a szervezők a strasbourgi európai emberi jogi bírósághoz fordultak, de nem tudni, mikor tárgyalja az ügyet a testület.

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató
Gyermekvédelmi tájékoztató