
A kezdeti berzenkedés után végül is jól fogadta a közvélemény az állatok homoszexualitásáról rendezett kiállítást az oslói Természettudományi Múzeumban. A múzeum közlése szerint a tabutémát feldolgozó bemutatónak, amely a maga nemében az első a világon, nagy a látogatottsága, nem utolsó sorban gyermekes családok részéről. Vallási fundamentalisták eleinte azzal riogatták a kiállítás szervezőit, hogy pokolra jutnak.
A kiállításon fotó látható egymást meghágó hím zsiráfokról, egymást szexuálisan ingerlő azonos nemű majmokról és két begerjedt hím bálnáról, amint egymáshoz dörgölődzik. – Az állatok világában azonos neműek között nemcsak az alkalmi szex, hanem a tartós párkapcsolat, sőt az egész életre szóló együttélés is gyakori, vagyis tarthatatlan az a nézet, miszerint a homoszexualitás természetellenes – hangoztatja a múzeum.

Az oslói kiállítás megnyitotta a zsilipeket és immár széles körben tárgyalják az állatvilágon belüli homoszexualitást a világban. Kiderült például, hogy a préri korlátlan ura, a mácsó és homofób amerikai Vadnyugaton a férfiasság szimbólumának számító hím bölény (Bison bison), amely marmagasságban az 1,90 cm-t, súlyban akár a 9 mázsát is eléri, gyakrabban létesít szexuális kapcsolatot saját nembélivel, mint nősténnyel. A nőstény bölények évente csak egyszer párzanak hímmel, amelyek viszont a párzási időszakban akár naponta többször is meghágják egymást.
E hatalmas tulokfaj fiatal hímjei körében eléri az 55 százalékot a homoszexuális aktusok aránya. Egy, a bölényhús elkészítéséhez recepteket kínáló amerikai internetes portál, az All About Bisons, Buffaloes azzal indul, hogy „A bölények homoszexuális emlősök. Körükben gyakori a homoszexális magatartás, amely a bikák közti udvarlásban nyilvánul meg. Olykor lehet látni bölénybikákat, amint más bikákat hágnak meg.”
Megfigyelték, hogy a hímek udvarlásának nem csupán anális közösülés a rendes vége, hanem azt is, hogy a passzív fél gyakran aktívan segíti partnerét abban, hogy az bele tudja helyezné péniszét a végbelébe, felemeli a farkát, ülepét az aktív partner erektált hímtagja felé tolja, sőt csipőmozgással is segíti a behatolást. Mi több, előfordul, hogy az aktus után a meghágott hím megengedi több más hímnek is, hogy egymás után azok is meghágják.
Az amerikai Sziklás-hegységben élő vastagszarvú kanadai vadjuh (Ovis canadensis) hímjei három-tíz fős csoportokban adják át magukat a homoszexuális orgia örömeinek, köztük a sokszínű előjátéknak és a meghágásnak. Egy-egy ilyen falka figyelme gyakran egyetlen hímre összpontosul, amelyet sorjában meghágnak, együttes erővel akadályozva meg őt abban, hogy megszökjön a csoportos nemi erőszak elől. Az egymás közti szex bizonyosan nem csak a nőstény pótlására szolgál, mert a „homokozás” éppen a nőstények párzási idejében hág tetőpontjára, amikor a hímek a legkönnyebben hozzáférnek nőstényekhez is. A hímek közti szex valószínűleg segít csillapítani a versengés agresszivitását a párzási időszakban.
A hím rozmárok csak négyéves korukra érnek be teljesen nemileg, ezen idő alatt majdnem kizárólag azonos nembélivel élnek nemi életet. Az idősebb rozmárhímek jellemzően biszexuálisok, akik nőstényekkel csak a párzási időben „hálnak”, az év többi részében más hímekkel hódolnak az érzéki örömöknek. A hímek egymáshoz dörgölődznek, ölelgetik egymást, sőt együtt alszanak a vízben.
Teljesen új értelmet adott a vízben való pancsolásnak a világ legnagyobb állatrendjébe tartozó, 15 méterével a középméretűek közé sorolható szürkebálna (Eschrichtius gibbosus), amely gyakran hódol a homoszexualitás örömeinek. Az akár ötfős, kizárólag hímekből álló orgiákban az óriás tengeri emlősök önfeledten csapkodják a vizet, miközben egymáshoz dörzsölik a hasukat oly módon, hogy nemi szervük is egymáshoz érjen. Oslóban egy fotón látható, amint két hím szürkebálna egymáshoz dörzsöli a tengerből kikandikáló merev péniszét.

Az ember legközelebbi rokonának számító bonobók, más néven törpecsimpánzok (Pan paniscus) nemcsak a nyelves csókot és az orális szexet ismerik. A hímek mesterei a péniszvívásnak, míg a nőstények egymáshoz dörzsölik nemi szervüket. A homokos szexuális aktusok fontos társadalmi funkcióit is betöltenek. Az azonos nemű törpecsimpánzok közt kialakult konfliktusokat gyakran egy kimerítő ölelkezéssel vagy egy gyors (anális) numerával simítják el. A biszexuális bonobók a szerelem és a béke jelképei, a majomvilág hippijei.
A serdülő nősténybonobó családját elhagyva nőstények egy új csoportjához csatlakozik, ahol leszbikus viszonyt létesít egy idősebb nősténnyel, akinek szoros társaként vesz részt minden tevékenységben. Idővel nőstény és hím szeretők széles hálózatát építi ki, de szexuális kapcsolatainak 64 százalékát más nőstényekkel létesíti azt követően is, hogy már aktívan párzik egy hímmel.
A japán makákók nőstényei mély kapcsolatot létesítenek egymással és alapvetően monogámok, ami azt jelenti, hogy egy időben csak egy szexpartnerük van, de a párzási időszakban több ilyen kapcsolatuk is követi egymást. A hímek is kaphatók homoszexuális kapcsolatra, de hamar faképnél hagyják partnerüket, vagyis inkább csak futó kalandokra hajlamosak.

A dél-amerikai Suriname nemzeti madarának számító, de Dél-Amerika északi részének más vidékein is előforduló, a sápadt narancsszín tollazatú tarajos szirtimadár (Rupicola rupicola) élvezettel veti bele magát a homoszexuális érzékiség örömeibe. A hím populáció 40 százaléka gyakorolja a melegszex valamilyen formáját, s egy kis hányaduk soha nem érintkezik nősténnyel.
A párzási időszakban a feketehattyúk 20 százalékban azonos nemű párkapcsolatot létesítenek. Az összes család majdnem egynegyedében homoszexuális párok a szülők, akik évekig is együtt maradnak. Az ivadék után áhítozó hím párok olykor meghágnak egy nőstényt, amelyet elkergetnek, mihelyst lerakta tojásait, és maguk keltik ki a csibéket. Máskor heteroszexuális párokat űznek el a fészkükből és adoptálják azok tojásait.

Etológusok megfigyelték, hogy az azonos nemű madárpárok sokkal jobb, hatékonyabb szülők, mint a különnemű költőpárok: a leszbikus madárpárok fészkében például nagyobb a fiókák túlélési aránya. A hím párok esetében pedig az biztosít előnyt, hogy míg az egyik táplálékra vadászik, fészekőrző partnere erős hímként hatékonyabban tudja megvédeni a kicsiket a támadásoktól.
A palackorrú delfinek körében nagyjából ugyanolyan elterjedt a homoszexualitás, mint a heteroszexualitás. A hím delfinek rendszerint biszexuálisok, de vannak időszakok, amikor kizárólag azonos neművel létesítenek kapcsolatot. E tengeri emlősök ismerik és gyakorolják az orális szexet is, amelyben egyik delfin az orrával ingerli a másikat. A hímek egymás törzsének dörzsölik péniszüket.
A zsiráfok körében olykor gyakoribb a homo-, mint a heteroszex. A hímek egymáshoz dörzsölik hosszú nyakukat, mielőtt meghágnák egymást, s egy ilyen romantikus előjáték akár egy órán át is tarthat. Egy tanulmány szerint 20 zsiráf között minden pillanatban akad legalább egy, amely azonos nemű partnerrel szexel.
Az oroszlánok világában egy fiatal hím gyakran úgy szereli le az idősebb agresszivitását, hogy az üzekedő nőstény szerepét vállalja… Az oroszlán zsákmányállatának számító antilopok egyik faja, a kob antilop nőstényei a párzási időszakban naponta akár többször is - óránként kétszer - imitálják a párzást, nyalogatva és egymáshoz dörzsölve nemi szervüket. E vadon élő patás állatok körében az összes szexuális aktus 9 százalékát teszi ki az azonos neműek közötti érintkezés.
Megfigyelések szerint az állatvilágban a homoszexualitás nemhogy nem fenyegeti és rombolja a heteroszexualitás fajfenntartást, hanem egyenesen segíti azt azáltal, hogy a vonzalom és a szövetség pótlólagos kötelékeivel stabilizálja az egyedeket és az egész közösséget, továbbá segít kiélni a szexuális ösztönöket, amelyeknek elfojtása csak frusztrációt és konfliktusokat táplálna. A megfigyelt fajok egy részében, de lehet, hogy az összességében, a homoszexualitás jelentős mértékben hozzájárul a faj túléléshez, fennmaradásához.
Hatter.hu