A szennyes kiteregetésével fenyegetőzik Navratilova exe

A családi szennyes kiteregetésével fenyegetőzik Martina Navratilova leszbikus teniszcsillag volt kedvese arra az esetre, ha nem kap megfelelő végkielégítést nyolc évi „önfeláldozó” együttélés után.

Toni Layton azt mondta a The New York Post című amerikai bulvárlapnak, hogy „sok a csontváz a szekrényben”, s mindent kitálal, ha nem kapja meg az őt megillető tartásdíjat.

A nő szerint a 9-szeres wimbledoni bajnok vacak 200 ezer dollárral akarja kiszúrni a szemét, miközben ő a nyolc évi együttélés során mindent feláldozott annak érdekében, hogy egyengesse Navratilova karrierjét és multimilliomossá tegye őt.

Toni Layton sértőnek találja a 200 ezer dolláros ajánlatot és úgy véli, Navratilova azt használja ki, hogy Florida állam nem ismeri el az azonos neműek házasságát.

Layton ügyvédje szerint arra számítanak, hogy a volt szeretőt haszonleséssel vádolják majd, de „itt valójában a melegjogokról van szó”. Azt akarjuk, hogy Toni ugyanolyan méltányos elbánásban részesüljön, mintha hagyományos házasságban éltek volna – mondta.

Toni Layton számítógépkereskedő férjét hagyta el hajdan a teniszcsillag kedvéért.

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2016 Háttér Társaság

1132 Budapest, Csanády u. 4/B.
Telefon: (1) 238 0046, (1) 329 2670
Fax: (1) 799 8418
E-mail: hatter@hatter.hu

Adatvédelmi tájékoztató
Gyermekvédelmi tájékoztató