A melegházasságok tartósabbak? | Háttér Társaság

A melegházasságok tartósabbak?

A melegházasság két évvel ezelőtti spanyolországi engedélyezése óta eltelt két évben arányaiban csak fele annyi homoszexuális házasság bomlott fel, mint heteroszexuális - derül ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) adataiból.

A 2005 júliusától napjainkig azonos neműek között létrejött 3400 házasságból csak 20 (0,59 százalék) bomlott fel, míg a 430 ezer heteroszexuális házasságból 4149, vagyis 0,96 százaléknyi szűnt meg. Az első évben, 2005 második felében még egyetlen meleg házaspár sem kérte a válást, a rákövetkező évben még csak három pár, ez év első felében viszont már 17 azonos nemű pár vált el. Az első "melegválás" 2006 júniusában történt, amikor egy pár 13 évi együttélés és egy év házasság után döntött a kapcsolat felbontása mellett; a válást a "20 minutos" című lap szerint megkeserítette a vita arról, hogy melyik félnél maradjanak a közös kutyák. Spanyolországban három hónap házasság után minden indoklás vagy várakozási idő nélkül fel lehet bontani egy házasságot.

Hatter.hu

Témák